Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

No, komment - 2004. október 27.

Mert azt gondolom a döntő nem az, hogy szeptember 30-án mennyit tudtam, hanem, hogy akkor mennyit fogok tudni, amikor átveszem ezt a posztot - mondta Kovács László a Nap-kelte reggeli adásában.


Dátum: 2004-10-28 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:15.449336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2004. október 28., M1 Napkelte 08 óra 15.

Kovács László: (...) A harmadik probléma pedig az, hogy öt-hat biztosnál fölmerült felkészültség-béli hiányosság. Ez azért lényegesen egyszerűbb, mint a másik kettő, ez csak idő és szorgalom kérdése.

Én például a meghallgatás óta - vagy három hét tel el -, legalább háromszor annyit foglalkoztam a felkészüléssel, mint ezt megelőzően, amikor ugye idehaza kormányátalakítás és egyéb dolgok voltak. Tehát ma a felkészültségem összehasonlíthatatlanul jobb. Én ezért ajánlottam Barroso elnök úrnak, hogyha bárki, legyenek azok a zöldek, vagy a szakmailag illetékes bizottság, szívesen állok eléjük, és, és vállalom a megmérettetést.

Mert azt gondolom a döntő nem az, hogy szeptember 30-án mennyit tudtam, hanem, hogy akkor mennyit fogok tudni, amikor átveszem ezt a posztot. (...)

Kapcsolódó elemek