Országblamázs: a finnek Kovács tudatlanságával példálóznak
Piia-Noora Kauppi, a finn jobboldali egységpárt csoportjának elnöke egy nyugat-finnországi lapba írt kolumnájában helyesli, hogy az EU-bizottság megválasztásának időpontját kitolták, mivel egyes komiszárjelöltek teljesen alkalmatlanok feladatuk ellátására.
Dátum: 2004-10-28 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:25.586950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Példaként többek között a szocialista Kovács Lászlót említi, akiről megállapították, hogy "teljesen tudatlan az energia-komiszári teendőket illetően. A Parlament kutatási és energiaügyi bizottsága javasolta is, hogy ezt a korábbi kommunistát nem kellene a komisszió tagjává választani."
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu