Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hitelesítették a privatizáció leállításáról szóló népszavazás aláírásgyűjtő íveit

Hitelesítette a Fidelitas privatizáció-leállításról szóló népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtő íveit az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki budapesti ülésén. Az aláírásgyűjtő íven az a kérdés szerepel: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés azonnali hatállyal állítsa le a gazdasági társaságokban és a közhasznú társaságokban meglévő állami tulajdon privatizációját?".


Dátum: 2004-10-28 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:26.453489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz október 4-én jelentette be, hogy országos ügydöntő népszavazást kezdeményez a privatizáció leállítására, ugyanakkor az OVB-hez hivatalosan az ellenzéki párt ifjúsági szervezete, a Fidelitas fordult.

A testület október 20-án már tárgyalta a kérdést, de a felmerült aggályok miatt elhalasztotta a döntést. A mostani ülésen ugyanakkor a testület tagjai már egyetértettek abban, hogy a kezdeményezés megfelel a formai követelményeknek, a kérdés az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, és nem érinti a költségvetést sem. Ez utóbbi azért fontos, mert az alkotmány tiltja, hogy költségvetést érintő kérdésben népszavazást lehessen tartani.

Ugyanakkor többen jelezték, hogy a feltett kérdés nem egyértelmű, mert a választópolgár nem tudja eldönteni, hogy milyen időtartamra szól, örökre, vagy valamilyen meghatározott ideig. A testület egyik tagja kifejtette, a választópolgár nem feltétlenül vonja le azt a következtetést, hogyha a kezdeményezés sikerrel jár, tehát az Országgyűlésre nézve kötelező érvényű, akkor ez azt jelenti, hogy csak egy ellenkező eredményű népszavazás változtathatja meg a helyzetet.

Ficzere Lajos, az OVB elnöke rámutatott, az ügydöntő népszavazás-kezdeményezések időbeli hatályára jelenleg nincs törvényi szabályozás, tehát nem egyértelmű, hogy egy eredményes kezdeményezés milyen időtávon köti a törvényhozást.

Poczkodi Balázs, a testület SZDSZ által delegált tagja felvetette továbbá azt is, hogy a kezdeményezésben megfogalmazott kérdés az alkotmány piacgazdaságra, szabad versenyre vonatkozó kitételeivel ütközik, hiszen vagyontárgyakat akar forgalomképtelenné tenni. Ugyanakkor az OVB-nek nem hatásköre az alkotmányértelmezés - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek