Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ukrán újságírók rémálomként élik meg az elnökválasztási kampányt

"Nem bírom tovább, szégyellek kimenni az utcára" - jelentette ki egy ukrán televíziós újságíró, aki sok más kollégájához hasonlóan kénytelen "szemérmetlen propagandát" folytatni a hatalom jelöltje mellett és ellenzéki ellenfele ellen a vasárnapi ukrajnai elnökválasztás előtt.


Dátum: 2004-10-28 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:27.100937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A hatóságok szigorúan ellenőrzik a szövegeinket és a felvételeinket, hogy száműzzék az adásból vagy befeketítsék az ellenzéket" - magyarázta csütörtökön egy nevének elhallgatását kérő másik újságíró, aki a hatalom által ellenőrzött 1+1 magán-tv munkatársa. "Soha sem volt könnyű, de most egyenesen tarthatatlan a helyzet" - tette hozzá a Leonyid Kucsma elnök vejének, Viktor Pincsuknak az ellenőrzése alatt álló ICTV magáncsatorna egyik riportere.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió több alkalommal bírálták Kijevet a sajtószabadság megsértése miatt, annál is inkább, mivel az utóbbi években több újságírót bántalmaztak - többeket meg is öltek - Ukrajnában. Washington és az EU arra is felhívta a figyelmet, hogy a sajtó elfogultan tájékoztat Viktor Janukovics kormányfő javára és Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt rovására. Bírálták azt is, hogy az egyetlen ellenzéki csatorna, a Kanal-5 működési engedélyét bírósági határozattal két héttel a szavazás előtt visszavonták. A bírálatok célpontjai elsősorban a szinte kivétel nélkül ellenőrzés alatt álló országos csatornák, amelyek a felmérések szerint nagy befolyást gyakorolnak a választókra. A szerkesztőségek az újságok szerint továbbra is kapják az először 2002 végén megjelent titkos utasításokat az elnöki hivatalból, amit ez utóbbi cáfol. Ezekben meghatározzák, milyen témákat kell és hogyan tudósítani. A szakszervezeti mozgalom gyengesége miatt az újságírók - szakmai védelem nélkül - a leggyakrabban meghúzzák magukat és megpróbálják kivárni a "jobb időket". "Frusztráltak vagyunk, de sztrájkról nincsen szó, de mindnyájunknak családja és visszafizetendő adóssága van" - közölte az Inter csatorna egyik újságírónője. Csütörtökön mindazonáltal több ukrán tv-állomás újságírója írt alá nyilatkozatot a cenzúra elleni tiltakozásul.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek