Samil Bászájev szervezte a beszlani terrorakciót
Samil Bászájev csecsen terroristavezér szervezte meg a szeptember elsejei beszlani merényletet, az ottani iskola elfoglalását - közölte pénteken az orosz parlament alsóházában Nyikolaj Patrusev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója.
Dátum: 2004-10-29 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:32.820016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A duma ülésére, amelyen a terrorizmus elleni küzdelemmel foglalkoztak, meghívták az FSZB, az orosz belügyminisztérium és a főügyészség vezetőjét - Patrusevet, Rasid Nurgalijevet és Vlagyimir Usztyinovot -, akik a beszlani tragikus események után a terrorellenes küzdelemben végrehajtott szervezeti változtatásokról tájékoztatták a képviselőket.
Az észak-oszétiai Beszlan egyik iskolája ellen szeptember elején végrehajtott túszszedő terrortámadás során több mint 340 ember vesztette életét, az áldozatok fele gyermek volt.
Patrusev a honatyák kérdéseire válaszolva kijelentette: a titkosszolgálatok számára egyértelmű, hogy az észak-kaukázusi terrorista akciók ideológiai előkészítője Aszlan Maszhadov, a csecsen szakadárok vezetője, továbbá Bászájev, valamint az al-Kaida terrorhálózat tagjai voltak. "A beszlani terrorakció szervezője pedig Bászájev volt" - mondta az FSZB igazgatója.
Elmondta, hogy Beszlanban nemcsak amerikai, hanem más külföldi állampolgárok is tartózkodtak az események idején, akik orosz szempontból "megengedhetetlen tevékenységet" folytattak.
Megerősítette, hogy a hatóságok több külföldi állampolgárt őrizetbe vettek, és ellenőrizték, hogy milyen alapon tartózkodnak a városban és mivel foglalkoznak ott.
Az észak-kaukázusi terroristák és öngyilkos merénylők kiképzését közvetlenül támogatják egyes közel- és közép-keleti államok vallási és katonai-vallási szervezetei, ezért feltétlenül szükség van nemzetközi együttműködésre a terrorizmus elleni küzdelemben - mondta. Több mint 80 öngyilkos merénylőt képeztek ki külföldön oroszországi terrorakciók kivitelezésére - húzta alá. Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy számos ország titkosszolgálata kért információkat a beszlani terrorakcióról és a túszszabadító műveletről, amit meg is kaptak, sőt a helyszínre is elutazhattak.
Következtetéseiket, megállapításaikat az orosz titkosszolgálat is figyelembe veszi - hangsúlyozta.
Azt is elmondta, hogy a túszszabadítási akcióban megölt terroristák vizsgálata megerősítette: kábítószert (egyebek között amfetamint) és nyugtatószereket használtak, amelyek csökkentik a fáradtságot és növelik az ellenállóképességet.
A terrorizmus elleni küzdelemben Oroszországban létre kell hozni egy állandó, egységesen működő irányító központot, amely összehangolja az érintett minisztériumok és főhatóságok munkáját - mondta Patrusev -, amelyet már kezdeményezett is a belügyi és a védelmi tárca, illetve az FSZB.
Rasid Nurgalijev belügyminiszter arról beszélt, hogy az FSZB és a belügyi tárca közös erőfeszítésének eredményeként idén év elejétől több mint 200 terrorakciót sikerült meghiúsítani Oroszországban. Beszlan után az orosz iskolákban egy új tisztséget - iskolai rendőrfelügyelő - állítottak fel. A beszlani akcióban 32 különböző nemzetiségű terrorista vett részt, ami a terrorizmus nemzetközi jellegét támasztja alá. A nyomozás a banditák mozgásának útvonalára is fényt derített - közölte a duma ülésén az orosz belügyminiszter.
MTI - fideszfrakcio.hu