Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Václav Havel kinevezte az új cseh kormányt

Václav Havel hétfő délután a prágai Hradzsinban ünnepélyesen kinevezte az új cseh kormány tagjait, akik ezután letették az alkotmány által előírt esküt.


Dátum: 2002-07-15 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:28.176490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cseh államfő már pénteken kormányfővé nevezte ki Vladimir Spidlát, a júniusi képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökét. Spidla Milos Zemant váltotta fel a miniszterelnöki bársonyszékben.

A Vladimir Spidla vezette szociáldemokrata-kereszténydemokrata-liberális koalíciós kormánynak 17 tagja van. Ebből 11 a CSSD, míg három-három a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL), illetve a Szabadság Unió-Demokratikus Unió (US-DEU) tagja. Az új kormány hat tagja az előző kormányban is miniszter volt. Négyen megtartották tárcájukat (védelem, belügy, kultúra, igazságügy) míg ketten váltottak.

Spidla kormányfőhelyettesből és munkaügyi miniszterből kormányfő lett, míg Jirí Rusnok a pénzügyminiszteri tárcát az ipari és kereskedelmi tárcával cserélte fel. A védelmi minisztériumot továbbra is Jaroslav Tvrdík, míg a belügyet Stanislav Gross vezeti. Gross ezúttal kormányfőhelyettes is lett.

Az új külügyminiszter és kormányfőhelyettes Cyril Svoboda, a KDU-CSL elnöke.

"Meg vagyok győződve róla, hogy kormányom stabil lesz, és képes lesz megoldani azokat a problémákat, amelyek a koalíciós pártok programbeli különbségeiből adódhatnak" - nyilatkozott Spidla újságíróknak.

Havel kijelentette, hogy az új kormányt jónak tartja, és reméli, hogy sikeresen megoldja az előtte álló nehéz feladatokat. A miniszterelnök a kormány idei feladatai közül négyet minősített rendkívül fontosnak és időszerűnek.

Az új cseh kormány hétfő délután megtartotta első ülését.

Kapcsolódó elemek