Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszűnik a Magyar Hírlap

Papp Béla, a Ringier kiadó ügyvezető igazgatója pénteken bejelentette Magyar Hírlap szerkesztőségében, hogy megszűnik a napilap. Az 1968 óta megjelenő újságot a kiadó nem finanszírozza tovább.


Dátum: 2004-10-29 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:36.107975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lapértekezleten kiderült: a jelenlegi gazda, a Ringier Kiadó Kft. nem tudott új tulajdonost találni az 1968-ban alapított napilapnak, és a finanszírozást a továbbiakban nem vállalja. Az újságírók többségét váratlanul érte a bejelentés.

A döntés értelmében már csak a jövő héten jelenik meg az újság, ám a lap egyes újságírói úgy tudják: kedden jelenik meg az utolsó szám.

Az elmúlt hónapokban többször jelent meg sajtóhír a Magyar Hírlap esetleges megszűnéséről. A Ringier kiadó ügyvezető igazgatója korábban cáfolta, hogy bármilyen döntés született volna. Papp Béla akkor azt mondta, hogy befektetőt keresnek, és többekkel folytatnak tárgyalásokat. Egyes értesülések szerint a kiadó utoljára a jelenlegi kormányfő üzlettársával, Erdős Ákossal, a Láng Rt. tulajdonosával tárgyalt. A mai bejelentés alapján okkal feltételezhető, hogy a Tankönyvkiadó megvásárlására pályázó Erdős-cég elállt a kilencvenes évek elején még százezret közelítőpéldányszámú, de ma már húsz-harmincezres Magyar Hírlap felvásárlásától.

index.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek