Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

1956 gondot okoz az MSZP-nek

Áder János a csornai Beszédes Esték házigazdájaként csütörtökön Schmidt Máriát, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatóját látta vendégül. A település országgyűlési képviselője az immár közel három éves múltra visszatekintő rendezvényen pályájáról, munkájáról és az elmúlt időszak történéseiről kérdezte az ismert történészt. (+ letölthető videón a Terror Háza felhívása)


Dátum: 2004-10-29 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:36.774071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: 1956 gondot okoz az MSZP-nek

Schmidt Mária az általa igazgatott múzeum létrejöttének körülményeiről nyilatkozva elmondta, hogy az intézmény létrehozásának ötlete Szájer Józseftől származik, aki még a 1998-as választások előtt vetette fel ennek lehetőségét. Emlékeztetett rá, hogy az előkészületi munkálatok során minden segítséget megkapott a polgári kormánytól.

Közölte: büszkeséggel tölti el, hogy

a múzeumot megnyitása óta közel 800 ezer ember kereste fel.

A híre a világon eddig 200 millió emberhez jutott el - tette hozzá. Schmidt Máris úgy véli, ez a kulturális teljesítmény Kertész Imre Nobel-díjához hasonlítható.

A főigazgató ugyancsak óriási elismerésnek tartja, hogy az intézmény megkapta az Európai Múzeumok Szövetségének díját, azzal az indoklással, hogy "nagyon tapintatosan és finoman közelíti meg az áldozatok és a tettesek bemutatásának kérdését".

A főigazgató a kormányváltás óta eltelt időszakról szólva azt mondta, hogy sok gáncsoskodás érte. Megpróbálták lemondtatni, anyagilag ellehetetleníteni, és a múzeumot bezáratni - fejtette ki. "Elsősorban az SZDSZ gondolta úgy, hogy ez a ház nagyon sok ponton támadja meg az ő ideológiájukat, és próbálták belekényszeríteni a kormányt abba, hogy egy ilyen lépést megtegyen " - fogalmazott.

A történész ennek kapcsán megjegyezte: a D-209 ügy kipattanását követően Medgyessy Péternek már nem volt meg a mozgástere ahhoz, hogy a múzeum bezáratását a külföld előtt felvállalja.

A kormánypártok által sugalmazott állítólagos fasiszta- és náciveszéllyel összefüggésben úgy nyilatkozott: ellentmondást lát abban, hogy egyesek a hatvan éve legyőzött eszmerendszer elleni harcot szükségesnek látják, míg a még valóban létező kommunizmust negligálni próbálják. "Otromba politikai trükknek" nevezte, hogy szocialista és szabad demokrata politikusok minduntalan azt a képzetet próbálják kelteni a világban, mintha csakis több ezer ember utcára vonulásával lehetne elhárítani ezt a "veszélyt".

Schmidt Mária úgy látja, hogy

az MSZP-nek problémát okoz 1956 definiálása.

A forradalom kisajátítására elsőként a pufajkás Horn Gyula tett kísérletet, amikor Nagy Imre örököseként próbálta feltüntetni a szocialista pártot. Amikor a szocialista párti politikusok baloldali forradalomról beszélnek 1956 kapcsán épp a lényegről feledkeznek meg. 1956 ugyanis nem jobb, vagy baloldali forradalom, hanem elsősorban nemzeti felszabadító háború volt - hangsúlyozta.

( A Terror Háza Múzeum a magyar holokauszt hatvanadik évfordulóján akciót indít azon magyar állampolgárok felkutatására, akik a vészkorszakban saját és családjuk életét kockára téve segítettek az üldözötteken. Letölthető a Terror Háza felhívó filmje)

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2858, 'source_type': 'media', 'source_id': 49, 'target_type': 'article', 'target_id': 27810, 'relation_type': 'describes'}