Londoni elemzés: Az első kormányzati beavatkozási kísérlet az MNB felépítésébe
Magyarországon már van némi múltja a pénzügypolitika befolyásolási kísérleteinek, és részben ezek okozták az elmúlt két év árfolyamkilengéseit, a most beterjesztett törvényjavaslat azonban az első kormányzati próbálkozás az MNB intézményi felépítésének módosítására - áll az egyik vezető londoni befektetési ház új jelentésében, amely szerint azonban a törvény elfogadása sem hozna feltétlenül drámai változásokat a pénzügypolitikában.
Dátum: 2004-10-29 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:37.977789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Dresdner Bank londoni befektetési részlege (DrKW), amely - más elemző házakkal együtt - napi feltörekvő piaci kommentárjaiban eddig is visszatérően bírálta a Monetáris Tanács átalakítását célzó kormánypárti indítványt, most külön elemzést adott ki az ügyben.
A bank szerint a törvénymódosítási javaslat a jegybank és a kormány között feszülő viszály eszkalációja. Jóllehet önmagában nem teljesen szokatlan az a megoldás, hogy - amint a tervezet előirányozza - a kormány nevezzen ki pénzügypolitikai tanácsi tagokat, ebben az esetben a módosítási javaslat
"politikai jellege és motivációja aggályokat ébreszt"
- áll a Dresdner Kleinwort Wasserstein londoni elemzésében. A DrKW szerint a kormány még visszakozhat, ha nem kap legalább hallgatólagos jóváhagyást az euróövezeti jegybanktól, és ha a parlament elfogadja a törvényt, Mádl Ferenc köztársasági elnök még mindig megvétózhatja, illetve az Alkotmánybíróság elé lehet terjeszteni a jogszabályt.
A Dresdner elemzői azonban azzal számolnak, hogy a jogszabály, ha valamilyen módosított formában is, de életbe fog lépni. Jóllehet a törvény megszületésének körülményei miatt ez negatív fejlemény lenne, mégsem lesz ok a pánikra, és nem jelentené valamilyen drámai fordulat első mozzanatát a pénzügypolitikában - áll a londoni elemzésben. A DrKW szerint ugyanis a pénzügypolitika az idei év egészén átívelő enyhítési kurzus miatt máris hibás, és a döntéshozatal minősége ehhez képest már csak árnyalatnyit romolhat, másrészt a kormány által jelölt tanácstagok sem akarnának a kormányzati báb szerepében feltűnni.
Hasonló érvvel jósolta a minap egy másik nagy londoni befektetési ház is azt, hogy a törvény módosítása esetén sem várható nagy kamatcsökkentési hullám. A JP Morgan múlt heti elemzése azt írta: jóllehet a kormányzat által jelölt tagokkal várhatóan növekedne az enyhítésre hajló "galambok" aránya a monetáris tanácsban, nagy valószínűséggel az új tagok sem lesznek felelőtlenek, és nem fognak megkockáztatni egy agresszív leépítési hullámot a forintpapírokban meglévő pozíciókban, ami - csakúgy, mint tavaly - ismét kamatemelési vészintézkedéseket tenne szükségessé.
A JP Morgan mindazonáltal a tervezet várható elfogadása miatt az általa addig előre jelzetthez képest háromnegyed százalékponttal emelte jövő évi kamatcsökkentési előrejelzését. A csoport szerint 2005 végén a korábban jósolt 9,25 százalék helyett 8,50 százalékos lesz a magyar jegybank alapkamata.
MTI - fideszfrakcio.hu