A kormány nem tud eleget Románia EU-csatlakozásáról
Becsey Zsolt fideszes képviselő pénteki békéscsabai sajtótájékoztatóján bírálta a magyar kormányt, mert az - mint mondta - nem rendelkezik kellő információval arról, hogyan haladnak a szomszédos Románia csatalakozási tárgyalásai. "Nem lehet mindegy Magyarország számára, hogy miben állapodott meg Brüsszel Romániával" például a versenyjog területén, vagy a jövedéki adózással kapcsolatban - mondta.
Dátum: 2004-10-29 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:39.216342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hasonlóan érdekli a néppárti képviselőt, hogyan haladnak a még nyitott környezetvédelmi fejezetről szóló tárgyalások. A Verespatakra tervezett aranybánya kérdését külön is kiemelte Becsey Zsolt.
"Egyelőre annyit tudunk a bővítési biztos tájékoztatása alapján, hogy Románia még semmilyen engedélyt nem adott ki a cianidos eljárással bányászni készülő cégnek" - mondta egyebek mellett Becsey Zsolt.
MTI - fideszfrakcio.hu