Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétségbeesett véghajrá: hibahatáron belüli különbség az elnökjelöltek közott

Az amerikai elnökválasztási kampányban változatlanul fej fej melletti a küzdelem, George Bush elnök hajszálvékony előnye John Kerry szenátorral szemben a statisztikai hibahatáron belül mozog, ami kétségbeesett iramú véghajrát ígér a választások előtti utolsó három napon.


Dátum: 2004-10-30 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:40.608899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Zogby intézet felmérésének pénteken közölt adatai szerint az elnök előnye csütörtökön két százalékpont volt, a szavazók 48 százalékának a szavazatára számíthatott, míg Kerry szenátornak 46 százalékos volt a támogatottsága. Kerry vezet a fiatal korosztály, a nők és a kisebbségek között. A fekete szavazók elsöprő többsége, 82 százaléka várhatóan a massachusettsi szenátorra adja voksát. A bizonytalanok aránya a választóknak már csak a 3 százalékát teszi ki. A szavazók országos támogatottsága fontos mutató, de az elnökjelölteknek azonban valójában 51 külön csatát kell megnyerniük, hogy megszerezzék az államok és a főváros elektorainak a többségét. Az államok közül 48, valamint a főváros annak adja összes elektori szavazatát, aki a legtöbb lakossági szavazatot kapja. (Két állam vegyes rendszerben ítéli oda elektorait.) A CNN felmérése szerint az 50 szövetségi állam közül várhatóan nyolcban fog eldőlni, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. A többi 42 államban és a fővárosban a felmérések alapján már meglehetős bizonyossággal meg lehet jósolni, hogy ki nyer. Ha most tartanák választást, Bush elnök legalább 227, John Kerry pedig legalább 207 elektori szavazatot kapna. A győzelemhez 270 elektori szavazat szükséges az elnök személyéről formálisan döntő elektori testületben. Nyolc államban - Új-Mexikó, Iowa, Florida, Pennsylvania, Ohio, Wisconsin, Minnesota és New Hampshire - a szoros verseny miatt bármelyik elnökjelölt felülkerekedhet. Ezeknek a választási "harctéri" államoknak összesen 104 elektori szavazata van. A legtöbb elektori szavazattal Florida rendelkezik, huszonhéttel. A nyolc harctéri állam közül Bush elnök vezet csekély előnnyel Új-Mexikóban, Iowában, Floridában és Wisconsinban, amelyeknek összesen 49 elektori szavazatuk van. Kerry szenátor Ohio, Pennsylvania, Minnesota és New Hampshire államokban vezet, és előnye ugyancsak hajszálvékony. Ha mindkét jelölt elnyeri azoknak a harctéri államoknak az elektori szavazatait, ahol jelenleg vezet, akkor Bush elnök összesen 276 elektori szavazatot szerezne, vagyis megkapná a győzelemhez szükséges többséget. George Bush elnök az USA Today pénteki számának nyilatkozva úgy vélte, hogy ő lesz a győztes, mivel a választás alapvetően arról szól, hogy ki nyerte el az amerikai nép bizalmát, kiről hiszik el, hogy meg tudja nyerni a terrorizmus elleni háborút és gondoskodni tud az ország biztonságáról. Ő pedig már, mint hangoztatta, bizonyított. Kerry szenátor ugyancsak a lapnak nyilatkozva leszögezte, hogy túl veszélyes lenne Amerikára nézve, ha George Bush elnök még négy évet kapna és ezt az amerikaiak is felismerték már. Újabb vita tört ki Florida államban, ahol 58 ezer eltűnt postai szavazólap borzolja a kedélyeket. A két tábor ezúttal 925 voks miatt csapott össze, amelyeket büntetett előéletű személyek adtak le a korai választás lehetőségével élve vagy készülnek leadni postai úton, mivel már megküldték nekik a szavazólapot. Floridában és még néhány államban végleg elveszti választójogát az, akit bűncselekményért ítéltek el. A vitatott személyek a Demokrata Párt szerint igenis szavazhatnak, mivel nevüket törölték a szavazásból kizárt 48 ezer büntetett előéletű listájáról, amelyről kiderült, hogy olyanok is szerepelnek rajta, akiknek jogi úton helyreállították választójogukat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek