Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szociálisan érzéketlen baloldal

A Fidesz Tolna megyei frakciója felháborítónak tartja, hogy a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadták ugyan közmeghallgatásra vonatkozó javaslatukat a pincehelyi kórház ügyében, de annak időpontját nagyon kései időpontra tették.


Dátum: 2004-10-30 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:41.485747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Koltai Tamás, a Fidesz Tolna megyei elnöke mindezt a közgyűlés baloldali többsége szociális érzéktelenségének minősítette pénteki sajtótájékoztatóján. Közölte, a közmeghallgatást azért javasolták, mert a közgyűlés korábban úgy döntött, hogy a megyei kórház pincehelyi részlegében, miután a sebészeti osztály főorvosa nyugdíjba ment, s a többi sebész elment a településről, a sebészeti osztály helyett rehabilitációs osztályt alakítanak ki. A sebészeti ellátást egynapos sebészettel, illetve a megyei kórház szekszárdi sebészete révén biztosítják. Koltai Tamás hangsúlyozta: mindezt a Fidesz a kórház bezárása kezdetének tekinti. A Fidesz megyei elnöke tiltakozott az ellen is, hogy a kórházban megkezdték az orvoslakások lerombolását, hogy azokból rendelőt alakítsanak ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek