Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elnökjelöltek reakciói az Oszama-üzenetre

Egybehangzóan a terrorizmus elleni háború folytatását ígérte George Bush amerikai elnök és demokrata párti kihívója, John Kerry szenátor válaszul Oszama bin Laden terrorista vezér üzenetére.


Dátum: 2004-10-30 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:42.678481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rövid idővel azt követően, hogy az al-Kaida terrorista szervezet világszerte keresett vezetőjének üzenete elhangzott a világ hírtelevízióiban, John Kerry szenátor közleményt adott ki, s ebben leszögezte: folytatódik a hajsza Oszama bin Laden után, akit el fognak pusztítani. Az amerikaiak ennek elérésében egységesek - hangsúlyozta az üzenet. Nem sokkal később George Bush elnök újságíróknak kijelentette: az Egyesült Államok nem engedi megfélemlíteni magát ellenségétől. A terrorizmus elleni háború folytatódni fog, s biztos abban, hogy ezt illetőn John Kerry is egyetért vele. Időközben a Fehér Ház bejelentette, hogy az amerikai titkosszolgálatok szakértői szerint eredeti volt az Oszama bin Laden üzenetét tartalmazó videofelvétel. Az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú illetékese azt is a sajtó tudomására hozta: a Katarban dolgozó amerikai diplomaták sikertelen kísérletet tettek arra, hogy a katari székhelyű al-Dzsazíra hírtelevízió álljon el Oszama bin Laden videokazettájának levetítésétől.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek