Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tárgyalás az afgán nemzeti hadsereg újjászervezéséről

Az afganisztáni haderő újjászervezésének lehetőségeiről tárgyalt hétfőn Kabulban Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes Hamid Karzai afgán államfővel és Mohamed Fahim védelmi miniszterrel.


Dátum: 2002-07-16 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:29.053771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wolfowitz Abdullah Abdullah afgán külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a megbeszéléseken mindkét fél megerősítette az afgán nemzeti hadsereg újjászervezésének és a katonák szakszerű kiképzésének fontosságát.

Abdullah Abdullah a sajtótájékoztatón elégedetten nyilatkozott az amerikai hadsereg eddigi döntéseiről a lakott területek elleni bombázások elkerülése érdekében.

Kabuli tárgyalásai után Wolfowitz Mazari-Sarifba utazott, ahol afgán hadurakkal, köztük Abdul Rasid Dosztum üzbég tábornokkal találkozott. Az egymással rivalizáló fegyveres csoportok és vezetőik még mindig nagy veszélyt jelentenek az ország törékeny stabilitására nézve, ezért a kabuli vezetés hétfőn határozatot hozott a helyi hatalmasságok magánhadseregeinek feloszlatásáról, illetve lefegyverzéséről.

A rendelet végrehajtására a kabinet különbizottságot állított fel - jelentette az AP.

Kapcsolódó elemek