Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Részletek Oszama üzenetéből

Alább részleteket közlünk Oszama bin Laden terroristavezérnek tulajdonított újabb videóüzenetből, amelyet pénteken sugárzott az al-Dzsazíra katari hírtelevízió.


Dátum: 2004-10-30 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:44.801500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az amerikai néphez szólok arról, mi a legjobb módja egy újabb Manhattan elkerülésének, szólok a háborúról, annak okairól és következményeiről. Azt mondom nektek: a biztonság fontos eleme az emberi életnek, és a szabad emberek nem adják fel biztonságukat. Ellentétben azzal, amit Bush mond, hogy mi gyűlöljük a szabadságot, mondja már meg, miért nem támadtuk meg például Svédországot. Tudott dolog, hogy akik gyűlölik a szabadságot, azoknak nincs nemes lelkük, mint a 19 áldott embernek. Azért harcoltunk ellenetek, mert szabadok vagyunk és vissza akarjuk nyerni nemzetünk szabadságát. Ha aláássátok a biztonságunkat, mi is aláássuk a tiéteket. (...) Jóllehet már a szeptember 11-i támadások utáni negyedik évbe léptek, Bush még mindig félrevezet és becsap benneteket. Következésképpen vannak még okok a történtek megismétlődésére. Elmondom a támadások mögött rejlő okokat, és elmondom az igazságot a döntéshozatal pillanatairól, hogy eltöprenghessetek rajta. Isten a tanúnk, hogy eszünkbe sem jutott volna megtámadni a tornyokat, de miután elfogyott a türelmünk, s láttuk az amerikai-izraeli szövetség igazságtalanságát és hajlíthatatlanságát népünkkel szemben Palesztinában és Libanonban, mégis eszembe jutott. A rám közvetlenül ható incidensek még 1982-ben és utána történtek, amikor Amerika megengedte az izraelieknek Libanon megszállását az amerikai 6. flotta segítségével. E nehéz pillanatokban sok dolog forrongott bennem, amelyeket nehéz leírni, de végül erőteljes ellenérzést eredményeztek az igazságtalansággal szemben és nagy eltökéltséget az igazságtalanok megbüntetésére. Miközben azokat a ledöntött tornyokat néztem Libanonban, agyamba villant, hogy a zsarnokot ugyanígy kellene megbüntetni, és le kellene rombolnunk tornyokat Amerikában, hogy megízleljék, milyen az, s visszarettenjenek gyermekeink és asszonyaink gyilkolásától. (...) Nem esett nehezünkre kezelni Busht és kormányzatát, mert hasonló a mi országainkban lévő rezsimekhez, amelyek egyik felét a katonák irányítják, a másik felét pedig királyok és elnökök fiai. Régi tapasztalataink vannak velük. Mindkét típusban sokan vannak tele arroganciával és mohósággal. E hasonlóság akkor vált világossá, amikor az idősebbik Bush látogatást tett a térségben. (...) Nagy hatással voltak rá a királyi és katonai rezsimek, s irigyelte őket, hogy évtizedekig pozíciójukban maradnak, és minden felügyelet nélkül sikkasztják el a nemzet pénzét. Ő a fiának adta tovább a zsarnoki és elnyomó hatalmat, s ezt nevezték el PATRIOT törvénynek a terror elleni harc ürügyén. Az idősebbik Bush ügyesen csinálta, hogy fiait kormányzói székekbe ültette, s nem feledkezett meg arról sem, hogy átültesse a csalás tudományát a (közel-keleti) térség vezetőitől Floridába, a kritikus pillanatokban való felhasználásra. (...) Megegyeztünk Mohammed Atta főemírrel, Isten áldja a lelkét, hogy mindegyik akciót húsz percen belül végrehajtjuk, mielőtt még Bush és kormányzata felocsúdhatna. Sosem gondoltuk volna, hogy az amerikai fegyveres erők főparancsnoka magára hagyja a két toronyban lévő 50 ezer honfitársát e borzalmakkal szemben. (Bush) számára úgy tűnt, hogy ha egy kislány beszél a kecskéjéről, az fontosabb, mint a gépek és becsapódásuk a felhőkarcolókba. Ezzel a szükségesnél háromszor több időt adott nekünk az akciók végrehajtására, hála Istennek. (...) A biztonságotok nem Kerry, Bush vagy az al-Kaida kezében van. A biztonságotok a ti kezetekben van. Amely állam nem árt a mi biztonságunknak, az természetesen a saját biztonságát is szavatolja."

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek