Felavatták Bartók Béla emléktábláját Saranac Lake-ben
Ünnepélyesen felavatták Bartók Béla emléktábláját az egyesült állambeli Saranac Lake kisvárosnak abban a házában, ahol a magyar zeneszerző 1945-ben élete utolsó nyarát töltötte. Az emléktáblát Mádl Ferenc köztársasági elnök ajándékozta és a nevében Schneider Márta, a NKÖM helyettes államtitkára leplezte le helyi idő szerint szombaton a New York állambeli városkában.
Dátum: 2004-10-31 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:48.074013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1945. szeptember 26-án elhunyt Bartók Béla ebben az épületben komponálta a Harmadik zongoraversenyt és a Brácsa versenyt, és egy korábbi tartózkodása során szintén itt alkotta a Concerto zenekarra című művét. Az épületet a zeneszerző hagyományait ápoló helytörténeti társaság állította helyre és nyitotta meg a nagyközönség számára.
A köztársasági elnök az emléktábla adományozásával fejezte ki Magyarország háláját és elismerését Bartók Béla örökségének ápolásáért a Saranac Lake-i Történelmi Társaságnak és a helyi önkénteseknek. Mary Hotelingnek, a társaság elnökének írt levelében kiemelte, hogy a helyi lakosok Bartók Béla emlékének megőrzése terén végzett nemes fáradozása "kimagaslóan járult hozzá a magyar-amerikai baráti kapcsolatok további erősítéséhez".
Saranac Lake közössége örömmel fogadta azt a javaslatot, hogy a zeneszerző halálának 60. évfordulójára jövőre az Egyesült Államokban tervezett rendezvények keretében a városában is legyen emlékhangverseny - tájékoztatta az MTI-t Horváth Gábor New York-i főkonzul.
MTI - fideszfrakcio.hu