Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fontos tudnivalók az emlékezőknek halottak napján

Vasárnap is sokan látogatnak ki a sírkertekbe, temetőkbe, hogy emlékezzenek szeretteikre. A kegyeleti ünnepek miatt megváltozott a temetők nyitva tartási rendje és a közlekedési rend is.


Dátum: 2004-10-31 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:49.261279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sírkertek vasárnap országszerte hosszabbított nyitva tartással, általában este 8 óráig várják az emlékezőket. A zárórát persze rugalmasan kezelik, vagyis ha még ekkor is sokan vannak a temetőben, akkor nem zárják be a kapukat. Az óraátállítás után az igen korai sötétedés miatt a látogatók biztonsága érdekében megerősítették a rendészeti szolgálatokat, és sok helyen a rendőrség is besegít, elsősorban az óriási gépkocsiforgalom levezénylésében.

A sírkertek környékén forgalomkorlátozásokat, eltereléseket és megállási tilalmakat vezettek be, ráadásul a legtöbb temetőbe - kivéve a Fiumei úti és a rákoskeresztúri Új Köztemetőt - tilos gépkocsival behajtani, ezért érdemesebb inkább a tömegközlekedési járműveket igénybe venni, főleg ott, ahol villamossal is megközelíthetőek a sírkertek. A közlekedési vállalatok ezért sűrűbben indítják a temetőket érintő járatokat, és a már ismert rendkívüli temetői járatokat is beállítják.

Így például a legnagyobb forgalmú Új Köztemetőhöz két-három percenként indítják a villamosokat, és a Keleti Pályaudvartól, valamint a Kőbánya-kispesti metró- és vasútállomástól rendkívüli buszjáratokat is közlekedtetnek A Farkasréti temetőhöz is három-négy percenként indul az 59-es villamos. A hatalmas kiterjedésű Új Köztemetőben ingyenes mikrobuszjárat segíti a tömegközlekedéssel érkezőket eljutni a távoli sírhelyekig. Vasárnap és hétfőn délután 5-ig ügyfélszolgálati ügyeletet is tartanak a sírkertekben.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek