Paraguay - rendkívüli állapot tüntetések miatt
Paraguay elnöke rendkívüli állapotot rendelt el hétfőn, mert országszerte a lemondását követelő tüntetések zajlanak. A rendelet egyelőre öt napra szól, azt 48 órán belül a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Dátum: 2002-07-16 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:29.660303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Luis Gonzalez Macchi elnök távozását követelő demonstrálók fontos közutakat torlaszoltak el és összecsaptak a rendőrséggel. Legalább 15 ember megsérült, és számos tiltakozót letartóztattak.
Az Asunciónban és a Ciudad del Estében lezajlott tüntetés résztvevői főleg a kormány gazdaságpolitikáját ostorozták. A paraguayi média szerint a demonstrációkat Lino Oviedo volt tábornok pártja, az Unace és az ellenzéki liberális párt, a PLRA tagjai szervezték.
Oviedo 1996-ban részt vett a Juan Carlos Wasmosi akkori elnök elleni puccskísérletben, és személyét összefüggésbe hozták Luis María Argana alelnök 1999-es meggyilkolásával is. A tábornok Brazíliában él, amely elutasította Paraguay kiadatási kérelmét. Macchit, aki a több mint ötven éve kormányzó Colorado Párt színeiben 1999-ben került az elnöki székbe, a lakosság zöme korruptnak tartja. De Oviedo sem élvez sokkal több bizalmat. Így valószínűtlen, hogy a lakosság jelentős része csatlakozna a tüntetőkhöz. A következő elnökválasztást 2003. május 10-re tűzték ki.
Az amúgy is fájdalmas paraguayi szegénységet csak súlyosbította az argentin válság és a brazil recesszió kihatása.