Bartha Lászlót felmentette a bíróság
Első fokon felmentette Bartha Lászlót a városi bíróság az egykori polgármester szolgálati autójának megvásárlása miatt felmerült "nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés" vádja alól.
Dátum: 2004-10-31 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:49.852219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felmentette az ügyben első fokon eljáró Szegedi Városi bíróság Bartha László korábbi szegedi polgármestert, fideszes országgyűlési képviselőt a nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól. A vádirat szerint Bartha a piaci árnál lényegesen olcsóbban vásárolta meg szolgálati autóját egy kereskedő cég közbeiktatásával. Az ügy másodrendű vádlottját, Mezey Róbert egykori jegyzőt viszont bűnösnek mondták ki hanyag kezelésben az ügy kapcsán, ezért fellebbezett. Ugyancsak fellebbezett az ügyész is így a csütörtöki ítélet nem jogerős.
webradio.hu - fideszfrakcio.hu