Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Spanyol alkotmányos vita kerekedhet az uniós alkotmány ratifikálása okán

Jogi szakértők szerint Spanyolországban addig nem szabad népszavazást kiírni az Európai Unió alkotmányának ratifikálására, míg nem állapítják meg, hogy az uniós okmány szövege nincs ellentmondásban a spanyol alkotmánnyal.


Dátum: 2004-10-31 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:50.144429, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A spanyol államtanács nevű tanácsadó testület a múlt héten arra kérte a madridi kormányt, kérje ki az alkotmánybíróság véleményét abban a kérdésben, hogy az EU pénteken aláírt alkotmánya és a spanyol alaptörvény összhangban vannak-e, és csak ennek szavatolása esetén írja ki a ratifikációról szóló népszavazást. A két szöveg ellentmondásossága esetén a jogharmonizáció követelménye szerint a spanyol alkotmányt kiegészítésekkel kellene ellátni, amelynek megszavazásához mindkét parlamenti kamara háromötödös többségére lenne szükség. Ha azonban az alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy az uniós alkotmány elfogadásával a spanyol alaptörvényben foglalt alapjogok sérülnek, úgy a két kamarában a képviselők kétharmadának kellene megszavaznia az alkotmánymódosítást. Alkotmánymódosítás esetén azonban a spanyol parlamentnek a szavazást követően fel kellene oszlatnia magát, és a ratifikációs népszavazást csak egy új választás eredményeként létrejövő törvényhozás megalakulását követően lehetne megrendezni.

Maria Teresa Fernandez de la Vega miniszterelnök-helyettes pénteken leszögezte, hogy a kormány a februári népszavazás tervét próbálja keresztülvinni, s csak azt követően szándékozik konzultálni az alkotmánybírósággal. Spanyolország új szocialista kormánya az első országok között akar lenni, amely jóváhagyja az Európai Unió alkotmányát. A konzervatív ellenzék ugyan támogatja az új uniós okmány ratifikálását, de azt akarja, hogy a kormány először egyeztessen az alkotmánybírósággal. A Zapatero-kormány népszavazási sietségét egyedül csak propaganda-célokkal tudják magyarázni. A pénteken aláírt uniós alaptörvény szövege szerint elsőbbséget élvez a tagállami alkotmányokkal szemben. Az 1978-ban elfogadott spanyol alkotmány azonban kimondja, hogy a nemzeti alaptörvény a legfelsőbb szintű jogforrás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek