Kárpátalján nagy rendőri jelenlét mellett folyik a voksolás
Jelentős rendőri biztosítás mellett, rendben folyik a szavazás Kárpátalja magyarlakta településein az ukrán elnökválasztás első fordulójában - tájékoztatta vasárnap délután az MTI tudósítóját a voksolást Beregszász környékén figyelemmel kísérő két magyar országgyűlési képviselő.
Dátum: 2004-10-31 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:50.441035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gruber Attila fideszes honatya telefonon elmondta: Beregszászon és Nagyszőlősön kívül hat, nagyobbrészt magyarlakta község szavazóköreit keresték fel. Szabálytalanságot, rendellenességet sehol nem tapasztaltak, de magyar szemmel nézve meglepő volt a jelentős rendőri jelenlét a szavazóhelyiségekben és környékükön - tette hozzá. Úgy látta, a magyar falvakban főként az idősebb választók voltak aktívak, akik a vasárnapi istentisztelet vagy mise után nagy számban mentek el szavazni, míg a fiatalok körében alacsonyabb volt a részvétel, ami azzal is magyarázható, hogy sokan dolgoznak Magyarországon. Tapasztalata szerint az emberek választását, ahogy ezt neki elmondták, elsősorban a televízió befolyásolta, a képernyőről szerzett benyomásaik alapján adták le voksukat a jelöltekre. Szokatlannak mondta a képviselő, hogy a nagyrészt csak magyarul tudó, nehezen mozgó idős emberek csak ukrán nyelvű nyomtatványon igényelhették mozgó urna kiszállítását otthonukba.
File István MSZP-s országgyűlési képviselő a szavazás menetéről szerzett tapasztalatait összegezve kiemelte: megfigyelhető, hogy minél kisebb egy helység, annál nagyobb a nyugalom, míg a nagyobb településeken, elsősorban Nagyszőlősön érezhető volt bizonyos feszültség. Elmondta: neki is elsősorban a nagy rendőri készültség tűnt fel, szokatlanul sok volt az egyenruhás a települések nagyságától függetlenül. Szerinte főként a városokban érzékelhető, hogy tétje van a választásnak. Ez abból is látszik, hogy a szavazókörökben igen sok a hivatalból jelenlévő ember, rengeteg az elnökjelöltek részéről a megfigyelő még a legkisebb falvakban is - tette hozzá. Benyomásai szerint túlbiztosítottnak tűnik a választási rendszer a többszörösen átkötött és lepecsételt urnákkal, amikor még a mozgó urnákat is rendőrök kísérik. Ennek köszönhetően nem valószínű, hogy a voksolás alatt csalás történhet - mondta befejezésül File István.
MTI - fideszfrakcio.hu