Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Janukovics ukrán kormányfő a "szabálytalanságok" kijavítását ígérte

Az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába került Viktor Janukovics kormányfő a szabálytalanságok és tévedések kijavítását ígérte hétfőn.


Dátum: 2004-11-02 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:53.455126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő újságírók előtt hangsúlyozta: a végrehajtó hatalom kijavít minden, az első fordulóban észlelt hibát és szabálytalanságot.

A Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőinek hétfői állásfoglalása szerint az ukrán elnökválasztás első fordulója nem felelt meg a demokratikus normáknak. A megfigyelők súlyos szabálytalanságokról számoltak be.

Janukovics, aki az első fordulóban minimális előnyt szerzett az ellenzéki Viktor Juscsenkóval szemben, kijelentette: kész a konstruktív párbeszédre legfőbb vetélytársával.

Vlagyimir Litvin parlamenti elnök azt javasolta, hogy november 21-i második forduló előtt Janukovics és Juscsenko találkozzék egymással annak érdekében, hogy elkerüljék a szakadást az országban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek