Bush nyerte az első szavazást a választás napján egy New Hampshire-i faluban
George Bush elnök nyerte az amerikai elnökválasztás első, jelképes szavazását keddre virradóra a New Hampshire állambeli Dixville Notch nevű faluban.
Dátum: 2004-11-02 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:54.056320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kanadai határtól 25 kilométerre fekvő település 26 szavazója közül 19-en voksoltak a hivatalban lévő elnökre, heten a demokrata párt kihívóra, John Kerryre. Ralph Nader független jelölt nem kapott szavazatot.
A falu hagyományosan republikánus többségű. 1972 óta minden alkalommal a republikánus jelölt diadalmaskodott Dixville Notch-ban.
A szavazáson 11 regisztrált republikánus, 2 regisztrált demokrata és 13 független vett részt a hivatalosan éjfél után egy perccel kezdődött választáson. Az éjféli szavazás hagyománya a településen még 1960-ban kezdődött, azzal a céllal, hogy reklámot csináljanak az állampolgári kötelességnek. Ettől kezdve a hagyományt négyévenként megismételték, és Dixville Notch már úgy él az amerikai köztudatban, mint az Egyesült Államok legkorábban szavazó községe. Az idén ez a glória fakulni látszik, mivel több mint két tucat amerikai államban döntöttek úgy, hogy lehetővé teszik a korai (november 2. előtti) szavazást. Országszerte rekordszámú szavazó élt ezzel a lehetőséggel, köztük csaknem kétmillió választó Florida államban.
Dixville Notch lakosai azonban továbbra is elsőknek tekintik magukat, hiszen a választás napján mégiscsak az ő községük szavazott elsőként, és elsőként hozta nyilvánosságra az eredményt is.
MTI - fideszfrakcio.hu