Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szerb belügyi szervek szerint fasiszták voltak a kivégzett magyarok

A szerb belügyi szervek szerint hatvan évvel ezelőtt a Temerin melletti Csurogon nem ártatlan magyar polgári lakosokat, hanem a magyar fasiszta hadsereg félkatonai alakulatainak tagjait és segítőit végezték ki.


Dátum: 2004-11-02 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:54.946460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Szó című újvidéki napilap idézi kedden a szerb belügyminisztérium újvidéki belügyi titkárságának közleményét, amely szerint "Csurogon, azon a helyen, ahol 1944-ben kivégezték Magyarország fasiszta hadserege félkatonai alakulatainak tagjait és segítőit, tegnap összejövetelt tartottak, amelyet nem jelentettek be a belügyi szerveknek". A közlemény szerint az összejövetelen, amely rendbontás nélkül zajlott le.

A hét végén és mindenszentek napján szerte a Vajdaságban megemlékeztek titói hatalom által levezényelt 1944-45-ös vérengzések magyar áldozatairól, s megemlékezés tartották Csurogon is, az egyik legkegyetlenebb mészárlás színhelyén, a falu volt sintértelepén.

1944-45-ben az akkori jugoszláv katonai hatalom - bosszúból a horthysta honvédségi és csendőralakulatok partizánvadász egységei által megölt 3-4 ezer áldozatért - egyes becslések szerint 20-40 ezer délvidéki magyar polgári lakost végeztetett ki. Az áldozatokat háborús bűnösöknek minősítették, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. Rehabilitációjuk mindmáig nem

történt meg.

A három éve megjelent Temerini razzia című tanulmánykötet tanúsága szerint Csurogon a falu magyar férfi lakosságát majdnem teljesen kiirtották a falu sintértelepén, s aki megmaradt, azt a jareki (Backi Jarak) haláltáborba vitték. Ugyanez történt a szomszédos Zsablyán (Zabalj) és Mozsoron (Mosorin) élő magyarokkal. A halálosztagok házról-házra járva szedték össze a magyarokat, a községházán verték, kínozták őket, s aki ezt túlélte, nyilvánosan kivégezték. Előzőleg kidoboltatták a helyi kisbíróval, mikor lesz kivégzés.

Csurogon (Curug) az idén sem kértek a hatóságoktól hivatalos engedélyt a megemlékezés megtartására. Teleki Júlia, a megemlékezés szervezője az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy engedély kérése nélkül megtartani a megemlékezést még mindig jobb, mint hatósági elutasítás után. A vasárnapi megemlékezés idején a dögteleptől mintegy száz méterre rendőrautó állt, de a benne ülő rendőr nem közelítették meg a rendezvény helyszínét.

Teleki Júlia a tartományi és a helyi hatóságokhoz már két éve eljutatta kérvényét, hogy hatósági engedéllyel emlékezhessenek és emlékhelyet alakíthassanak ki a szeméttelepen, de mindkét folyamodványt elutasították azzal, hogy "még nem jött el az ideje, s nem biztos, hogy az áldozatokat éppen azon a helyen végezték ki".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek