Az erőszak feladására szólítottak fel volt ETA-vezetők
Az erőszak alkalmazásának feladására szólította fel a baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezetet a csoport hat bebörtönzött, egykori vezetője.
Dátum: 2004-11-02 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:56.145736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hat volt vezető - köztük az 1980-as évek neves vezére, a Pakito néven tevékenykedő Francisco Mugica Garmendia - levelet írt az ETA jelenlegi vezetésének, amelyben azt fejtegették, hogy a csoport vereséget szenvedett a spanyol biztonsági erőktől. Az ETA így céljának megvalósítását, vagyis az önálló baszk állam megteremtését a jövőben csak a baszk függetlenségpárti politikusok spanyol intézményekben való hatékony tevékenységétől lehet várni.
"Az általunk viselt fegyveres harc mára működésképtelenné vált" - idézte az augusztusi keltezésű levelet a Diario de Noticias nevű spanyol újság. Mint a szerzők írják, mára már kivitelezhetetlen, hogy a központi hatalmat fegyverrel kényszerítsék tárgyalóasztalhoz, így új stratégiára van szükség.
Ha a levél keltezése hiteles, akkor a bebörtönzött vezetők még nem tudhatták, hogy néhány héttel később, október elején a francia rendőrség nagyszabású razziát tart Dél-Franciaországban az ETA vezetőinek kézrekerítésére. Az akció során elfogták az ETA politikai gépezetének első számú vezetőjét, Mikel Albizu Iriartét, továbbá élettársát, Soledad Iparragirre Genetxeát is.
MTI - fideszfrakcio.hu