Vizi E. Szilveszter: a magyar tudóstársadalom nyitottá vált
A gazdaság versenyképességének javítása jegyében rendezik meg az idén a Magyar Tudomány ünnepét, amely nyolcadik a sorban - mondta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke kedden.
Dátum: 2004-11-02 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:56.442650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar tudóstársadalom, az MTA nyitottá vált a társadalom felé, elsősorban az egész életen át való tanulás ösztönzésére, ez az új idők új szelleme - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter a magyar tudomány több hetes fesztiválját beharangozó sajtótájékoztatón, az MTA Roosevelt téri székházában.
Elmondta, hogy a szerdai nyitó rendezvényen rajta kívül beszédet mond Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demján Sándor, a Trigránit Rt. elnök-vezérigazgatója; így a tudomány, a kormány és a gazdaság véleménye hangzik el arról, hogyan lehet a magyar gazdaságot, egyáltalán a közéletet javítani.
Mint hozzátette, a megnyitóra meghívták a gazdasági élet vezető szereplőit. Ilyen jellegű ülés még nem volt az Akadémia történetében - jegyezte meg.
Vizi E. Szilveszter azt mondta: "a tudóstársadalom a gazdaság segítségére siet", a XXI. században az Európai Unióban ugyanis a kutatás-fejlesztés biztosítja a hozzáadott szellemi értéket, ami az eladhatóság záloga.
Tájékoztatása szerint ilyen nagy számú program még nem volt az 1997 óta megrendezett ünnepen. Összesen 479 eseményt szerveznek országszerte, az Oktatási Minisztérium például 130-at, az MTA 129-et, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) 93-at.
Kroó Norbert, az MTA főtitkára hangsúlyozta: az "arccal a gazdaság felé" jelszót az alapkutatásokat erősítve kell kiadni.
Meskó Attila, az Akadémia főtitkárhelyettese, a programsorozat rendezvénytanácsának elnöke arról beszélt: az MTA alapításának napjához, november 3-hoz kötődő ünnep nem csak az MTA, hanem a magyar tudományosság ünnepe.
Kifejtette, nem csak a tudomány elefántcsonttornyába tartozó előadások hangzanak majd el, de a széles nyilvánosság számára is érthető konferenciákat, üléseket és kerekasztal-beszélgetéseket is rendeznek.
Meskó Attila a központi programok között kiemelte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium rendezvényét, a Napfényre a közérdekű adatokkal című konferenciát, amely az elektronikus információszabadságról szól, továbbá a TIT rendezvényét, a Gemma első magyar űrszimulátor-bemutatóját.
A szerdai ünnepélyes megnyitón kiemelkedő tudományos életművek elismeréseként különböző díjakat osztanak ki. Az ünnepség programfüzetéből az is kiderül, hogy programokat szervez a minisztériumok többsége, valamennyi egyetem, a főiskolák túlnyomó része, a TIT, a Szabadalmi Hivatal és a Főpolgármesteri Hivatal is, továbbá múzeumok, iskolák, könyvtárak egész sora.
A határon túli rendezvények között A Magyar Tudomány Napja Erdélyben program keretében megrendezik a Mindentudás Egyeteme első erdélyi előadását. Idén először a Magyar Posta Rt. bélyeget bocsát ki a rendezvénysorozat alkalmából.
MTI - fideszfrakcio.hu