Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács jelölése nem nemzeti érdek

Ideje lenne, hogy a miniszterelnök a pártérdekeket a nemzeti érdek mögé rendelje - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Kovács László EU-biztosi jelölése kapcsán azt követően, hogy Nicolas Sarkozy francia pénzügyminiszterrel tárgyalásokat folytatott.


Dátum: 2004-11-02 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:57.039993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a megbeszélést követően elmondta, hogy a legnagyobb francia pártszövetség, a kormányzó Népi Mozgalom Unió (UMP) november 28-i kongresszusán várhatóan elnökévé választja a magyar származású politikust. "Nem kétséges, hogy Sarkozy úr a francia közélet következő tíz-egynéhány évének meghatározó szereplője lesz, inkább hamarabb, mint később" - tette hozzá.

Orbán Viktor úgy véli, hogy a jó viszony, amelyet - reményei szerint - a magyarországi bal-, és jobboldal egyaránt kialakíthat a francia politikussal, az európai politikában is kamatoztatható lesz.

A politikus tájékoztatása szerint a Fidesz - a magyar és francia polgári erők együttműködésének fokozása érdekében - a jövőben az eddiginél is szorosabb kapcsolatot kíván kialakítani a jövendőbeli pártelnökkel és az UMP-vel.

A volt miniszterelnök szólt arról is, hogy a tárgyaláson nem került szóba a francia pénzügyminiszternek az a francia delegáció tagjai szerint félreértésen alapuló javaslata, amely a közép-európai országokban a vállalkozások nyereségadójának emelését szorgalmazta. Orbán Viktor ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a Fidesz a magyar kis- és középvállalkozások nyereségadójának 8 százalékra való csökkentését javasolta az itthoni költségvetési vitában.

Kovács László jelölése nehéz helyzetbe hozza az országot

Orbán Viktor az Európai Bizottság megalakulásával kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva azt mondta "véget kell vetni ennek a vesszőfutásnak, amely nehéz helyzetbe hozza a magyar biztos-jelöltet, és egész Magyarországot". A pártelnök szerint ugyanis jelenleg "azon a listán szerepelünk, amelyen azon országok és jelöltek neve áll, akiktől Európa szabadulni szeretne".

A kialakult helyzetről úgy véli, hogy az hatással lehet az ország későbbi érdekérvényesítési képességére. Mint megjegyezte, azoknak az álláspontját osztja, akik szerint Kovács László helyett Balázs Péter korábbi biztost kellett volna jelölni a bizottsági tagságra.

Elmondása szerint Balázs Péter eddigi munkája során "elismerést szerzett önmaga, és Magyarország számára is". "Az ügyet le kellene zárni, és ideje lenne, hogy a miniszterelnök a pártérdekeket a nemzeti érdek mögé rendelje" - fejtette ki.

Orbán Viktor úgy ítéli meg, hogy a kialakult helyzet azt igazolja: a biztos-jelölt személye kapcsán a kormánynak az ellenzék véleményét is ki kellett volna kérnie, különösen annak tekintetében, hogy az európai választáson a polgári erők jelentős győzelmet arattak.

Módosítani kell a tartós állami tulajdonra vonatkozó törvényt

Arra a lapértesülésekkel kapcsolatos kérdésre, amely szerint a kormány mégsem privatizálná a Magyar Posta Rt.-t, a Volán-társaságokat, és a Villamos Műveket sem, Orbán Viktor azt a választ adta, a kormánynak csak annyit kell tennie, hogy egy törvénymódosítással ezeket a vállalatokat tartós állami tulajdonná nyilvánítja. Ez esetben "nem ígéretekre kell hagyatkoznunk, hanem a törvények erejével van biztosítva a közvagyon" - szögezte le.

Készen állunk az MDF-fel való együttműködésre

Dávid Ibolya hozzá címzett levelét illetően kijelentette, hogy "eddig sem avatkoztunk bele más pártok életébe, ezután sem kívánjuk ezt tenni, és jelenleg is készen állunk az együttműködésre a minél szélesebb szövetségi rendszer felépítése érdekében. Tudomásul vesszük, hogy ezt a javaslatot nem mindenki fogadja el, és reményeink szerint a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében folytatjuk a munkánkat. Ha lehet, együtt, ha nem, akkor külön"

Forrás: www.szabad-europa.hu, 2004. november 2.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek