Eltékozolják a Bábolna Rt-t is?
A Medgyessy-kormány megalakulásakor szocialista és szabaddemokrata képviselők rendkívüli módon aggódtak a Bábolna Rt sorsáért és a parlamentben többször is hangot adtak - kezdte keddi interpellációját Lázár Mózes.
Dátum: 2004-11-02 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:58.263006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A szakminiszter megnyugtatott mindenkit, hogy bár nehéz a feladat, de mindent el fognak rendezni, erre már az újonnan kinevezett hatalmas szaktudással bíró vezetés is garancia. Természetesen közben már kicserélődtek a téma szakavatott képviselői a cég élén. Azóta két esztendő telt el - emlékeztetett a képviselő. Hozzátette: A sajtóból vált ismertté a széles közvélemény számára, hogy miután az ÁPV Rt nem rendezte a Bábolna Rt tőkehelyzetét, a cég közgyűlése a nyár folyamán a végelszámolás megindítása mellett döntött. Ezzel egy időben megalapították a Bábolna Élelmiszeripari Rt-t, melynek részére apportként biztosították a működőképes, jövedelmező társaságok részesedéseit és a befektetett eszközök egy részét. Ezek jelentős része Bábolnán és környékén lévő cég üzletrésze vagy azon a vidéken működtetett vagyon. A Bábolna Rt végelszámolása és további sorsa jelentősen befolyásolja a térség mindennapjait. Tudomásunk szerint hatszáz ember elbocsátását tervezi a végelszámoló, erről már tárgyalásokat kezdtek az érintett szakszervezetekkel.
- Többen azt gondolták, hogy a Bábolna Élelmiszeripari Rt majd jogutódja lesz a Bábolna Rt-nek, annak helyébe lép mindenféle tekintetben. Tévedtek Az új cég csak nevében bábolnai, székhelye Budapesten van és nem jogutódja az eredeti részvénytársaságnak. Ez a megalapozatlan döntés sok lehetőségtől fosztja meg egy nagy hagyományokkal rendelkező térség lakóit. Közben zavaros privatizáció zajlik, aminek lebonyolításával lényegében azt a mostani vezetést bízták meg, amelynek a kialakult rossz helyzethez nyilvánvalóan sok köze van - hangsúlyozta a képviselő. Emlékeztetett: kezdeményeztek egy találkozót, ahol az érintett települések polgármesterei és képviselőtestületi tagjai vettek részt. Ők is megerősítették információkat, miszerint áttekinthetetlen dolgok zajlanak, és létüket komolyan veszélyezteti a kialakult helyzet. Senkitől sem kapnak tájékoztatást, a felelős vezetők nem adnak nekik választ a konkrét felvetésekre. A dolgozók minden nap úgy járnak munkába, hogy nem tudják mi lesz holnap. Rettegés uralkodott el a környéken, mert aki bátorkodik felemelni a szavát, esetleg kérdést tesz fel, hamar kipenderítik az utcára.
- Miért nem rendezték a Bábolna Rt helyzetét, ahogyan azt két évvel ezelőtt ígérték? Miért kellet a végelszámolást megindítani? Felelősségre vontak-e bárkit is a kialakult állapotokért? Miért kell eladni egy híres és értékes állami vagyont? Nem gondolják, felháborító teljesen kihagyni a folyamatukból az érintett települések választott vezetőit? Mire számíthatnak azok az emberek, családok, akik már generációk óta a Bábolna Rt-nél illi annak jogelődeinél dolgoznak? Nem áll szándékukban leállítani az egész magánosítási folyamatot? - tette fel kérdéseit a fidesz képviselője.
Katona Tamás a PM államtitkára tévesnek nevezte Lázár Mózes információit. Véleménye szerint a Fidesz-kormány idején vált menthetetlenné a részvénytársaság.
Lázár Mózes a választ nem fogadta el. Megjegyezte: miért kellett 600 milliót költeni a cégre, ha mégis árúba bocsátják.
- Szocialista módra, most is mentegetik magukat, miközben hasznot húznak a kiárusításból - mondta a képviselő.
fideszfrakcio.hu