Medgyessy Péternek nyilatkoznia kell hiányos vagyonnyilatkozatáról
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke - egy fideszes beadvány nyomán - hétfőn levélben kérte Medgyessy Péter miniszterelnököt arra, hogy öt napon belül nyilatkozzon a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos kezdeményezésről.
Dátum: 2002-07-16 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:30.601008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület elnöke Géczy József Alajos szerint Répássy Róbert (Fidesz) július 11-én vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Medgyessy Péter országgyűlési képviselővel szemben. A mentelmi bizottság elnöke a kezdeményezés megvizsgálása után küldte el a dokumentumot Medgyessy Péternek azzal, hogy a házszabály vonatkozó rendelkezése alapján öt napon belül nyilatkozzon a vagyonnyilatkozatának kifogásolt részeiről.
Géczi József Alajos az érintett figyelmét felhívta arra, hogy amennyiben vitatja az indítvány tartalmát, illetve nem válaszol a levélre, úgy a bizottság elnöke dönt a vagyonnyilatkozati eljárás megindításáról.
Répássy Róbert - korábbi közleménye szerint - azért kezdeményezte az eljárást, mert szerinte Medgyessy Péter nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában sem két nagy értékű budai ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jogát, sem családi cégeladásaiból származó milliós nagyságrendű jövedelmeit.