Mélyponton az agrárágazat
Draskovics Tibor azzal harangozta be a 2005-ös költségvetést, hogy annak nyertese az agrárgazdaság lesz. Ez kétségtelenül jól hangzik, csak sajnos nem igaz, mert a tervezetből az látszik, hogy az ágazat jövőre sem lesz jövedelmezőbb, ennek köszönhetően a gazdák jövőre sem fognak jobban élni - kezdte interpellációját Lengyel Zoltán kedden a parlamentben.
Dátum: 2004-11-02 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:00.145125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Hangzatos az az állítás, miszerint nő a támogatások összege, de a szocialista kormányt ilyen szempontból egy olyan madárhoz tudnám hasonlítani, amelyik uniós tollakkal ékeskedik. Az agrárium számára juttatott pénz ugyanis csak az uniós forrásoknak köszönhetően nő, míg a szocialisták évről évre egyre kevesebbet szánnak a magyar termelőknek. Szomorú, de ennek fényében azt kell mondanom, hogy a magyar kormány lemondott a mezőgazdaságról - hívta fel a figyelmet a képviselő. Hozzátette: a magyar gazda szemével növekvő terheket, csökkenő felvásárlási árakat láthatunk. Létszámában negatív rekordot döntő állatállományt, leállított támogatásokat. Kifizetési problémákat, be nem fogadott pályázatokat, 10 milliárdos költségvetési zárolást. Sőt, 2004-ben a magyar gazda fizetett a kereskedelmi bankoknak, hogy a saját pénzéhez hozzájusson! Ahhoz, ami a koppenhágai megállapodás szerint járt neki! Ahhoz, aminek kifizetésére a szocialista kormány ígéretet tett! Ez az idei év. És mi lesz jövőre? Már látható, hogy az uniós támogatások 2005-ös nemzeti kiegészítésének kifizetése 2006-ra csúszik át. Már látható, és ezt a Állami Számvevőszék és a Pénzügyminisztérium is elismerte, hogy a jövő évi költségvetés a nemzeti támogatásokra csak igen korlátozott mértékben nyújt fedezetet. Ezzel még tovább növekszik a magyar gazdák versenyhátrányát az Unió más országainak szerencsésebb gazdáival szemben. Ez nehezen egyeztethető össze a kormányprogramban vállaltakkal. Már látható, hogy a magyar gazdáknak is több adót, járulékot és illetéket kell jövőre fizetni. Nincs jobb hírünk az allergiában szenvedőknek sem, mert a parlagfű irtására sem lesz annyi pénz, mint amennyi kellene. Mint ahogy nem lesz az iskolatej- programra, erdőtelepítésre, érdekképviseletre és a sor még folytatható lenne.
- Két éve azt mondta a miniszter: "azt szeretnénk elérni, hogy a mezőgazdasági termelők legyenek a jóléti rendszerváltás legnagyobb nyertesei, ezért fő célként mi az ő jövedelmi helyzetük javítását tűztük ki célul. És hogy számon is lehessen kérni rajtunk: mi négy év alatt a gazdálkodói jövedelmeket négyszeresére kívánjuk megemelni". Melyek lesznek a jövőre is fenntartható nemzeti támogatások? Hol lesz erre fedezet a 2005-ös költségvetésben? Garanciát tud-e vállalni arra, hogy a költségvetés alulfinanszírozottsága miatt egyetlen magyar gazda sem fog semmilyen támogatástól elesni jövőre? Ön szerint a jövő évi agrárköltségvetés összhangban van-e az ön fenti szavaival, valamint a kormányprogramban vállaltakkal? - tete fel kérdéseit Lengyel Zoltán.
Németh Imre valótlannak nevezte a fideszes képviselő állításait, a támogatásokról pedig azt mondta, hogy az adminisztráció lassúsága miatt késnek a kifizetések.
Lengyel Zoltán a miniszteri választ nem fogadta el. Megjegyezte, a kifizetések elmaradását minden érdekképviselet bírálta, és a KSH adatai sem vidámak.
fideszfrakcio.hu