Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az első horvát áldozat Irakban

Megerősítették az iraki hatóságok kedden az iraki konfliktus első horvát áldozatának halálhírét - közölte a zágrábi kormány. Dalibor Burazovic teherautó-sofőr október 23-án vesztette életét Moszul közelében, amikor szélsőségesek rajtaütöttek konvoján, amely előzőleg kekszet szállított az amerikai bázisoknak. Családja fotók alapján már azonosította az áldozatot, hivatalosan azonban korábban nem erősítették meg a hírt.


Dátum: 2004-11-02 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:00.736453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horvátország nem tagja az iraki amerikai koalíciónak, ugyanakkor több tucatnyi teherautó-sofőr ment munkát vállalni az arab országba. Többnyire humanitárius szállítmányok, illetve amerikai katonai ellátmány szállítására alkalmazzák őket.

Burazovic halálára és a megerősítés késésére érzékenyen reagált hazájában a közvélemény. Egy horvát teherautó-sofőr önként vállalta, hogy hazakíséri a koporsót, útját a szakmai szervezet fedezi.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek