Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz adót csökkentene - a kormány emel

Domokos László, a Fidesz költségvetési munkacsoportjának vezetője az MTI-nek azt mondta, a Gyurcsány-kormány folytatja a Medgyessy-kormány által megkezdett adóemelést, ezért a bérből és fizetésből élők, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a vállalkozók az adópolitika vesztesei lesznek továbbra is.


Dátum: 2004-11-02 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:02.284792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arra a kérdésre, támogatják-e a tőzsdei árfolyamnyereség-adó bevezetését azt mondta: "mint ahogy erről a többség a frakcióban állást foglalt, semmilyen olyan adóemeléshez nem járulunk hozzá, amely a lakosság számára terhet jelent, így az árfolyamnyereség-adóhoz sem".

A Fidesz által támogatott módosító javaslatok között említette azt, amely szerint az átlagjövedelműek 1,9 millió forintig csak 18 százalékos személyi jövedelemadó-kulccsal adóznának.

Hozzátette: a Fidesz szeretné, ha újra felemelnék 120 ezer forintról 240 ezer forintra az otthonteremtési támogatás törlesztéséhez biztosított adókedvezményt.

Domokos László közölte: azt is szeretnék, ha a forrásadó mértékét nem emelnék 25 százalékra, hanem maradna a jelenlegi 20 százalékos szinten, illetve, ha a mikro-, kis- és középvállalkozások társasági adója csökkenne 16-ról 8 százalékra.

"Ezek a módosítások valódi adócsökkentést jelenthetnek" - tette hozzá.

Az MSZP által tervezett általános iskolai ingyenes étkeztetéssel kapcsolatban közölte: "a kormányzat rendel és általában más fizet, most éppen az önkormányzatok, akik a helyi adó megemelésével tudják az árát kifizetni".

Elmondta, az őstermelőkkel, a kistermelőkkel és a falusi turizmussal kapcsolatos módosításokat támogatni tudják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek