Politikai rendőri munkát várnak Kósa Lajos ellen?
Kósa Lajos személyes érintettség jogán szólalt fel a Parlamentben, mivel egy szocialista képviselő és a Belügyminisztérium minisztere, Lamperth Mónika vagy politikai államtitkára, Juhász Gábor úgy tűnik, összejátszanak az Ország Házában. Debrecen polgármestere rámutatott: 2 év alatt 36 ügyben jelentették fel - hiába. Ezt követően sajtótájékoztatón rámutatott: "a hatalmon lévők a rendőrségtől politikai munka végzését várják".
Dátum: 2004-11-02 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:05.439701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos annak kapcsán tartott tájékoztatót, hogy a parlamentben az azonnali kérdések sorában ismét vélt szerepéről beszélt egy szocialista képviselő és a Belügyminisztérium politikai államtitkára, melynek során az MSZP-s képviselő azt is elmondta, Kósa Lajosról a legfőbb ügyészhez is intéz majd kérdést. Kósa Lajos az azonnali kérdéseket követően személyes érintettség okán kért szót, s rámutatott: két év alatt 36 ügyben jelentették fel - hiába.
Ezt követő sajtótájékoztatóján leszögezte, a Legfőbb Ügyész helyettesének levele már régen napvilágra került ebben az ügyben. A levélből idézve hangsúlyozta, az ügyészség leszögezi: nincs bizonyíték arra, hogy az ügyben megalapozott gyanút lehessen megfogalmazni.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a Cívis Holding ügyeit két éve vizsgálja a rendőrség, és még konkrét bűncselekmény elkövetését sem tudták megállapítani.
A sajtótájékoztatón Kósa Lajos kitért a debreceni táblabíróság felállítására is. Hangsúlyozta, hogy a bíróság felállítására a kormány csupán 950 millió forintot akar adni, miközben az intézmény megépítésére szolgáló telek 600 millió forintba kerül.
A képviselő közölte, hogy a debreceni önkormányzat úgy döntött: a telket 99 évre rendelkezésre bocsátja és 200 millió forintot ad az építkezéshez is.
MTI - fideszfrakcio.hu