Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János és Varga Mihály: a Fidesz megszavazza a jóléti intézkedéseket


Dátum: 2002-07-16 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:31.215637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áder János

Jó napot kívánok, tisztelettel köszöntök mindenkit a mai sajtótájékoztatón. A frakcióülésről tulajdonképpen egyetlen témát szeretnénk kiemelni, ami úgy gondoljuk, hogy a holnapi napon a Parlamentben egy fontos zárószavazás formájában egyébként majd nyilván Önök elé is kerül, mégis a frakció ezzel a kérdéssel foglalkozott a mai napon, ez pedig a költségvetésnek a zárószavazása.

Tudják nagyon jól, hogy az elmúlt hetekben komoly viták folytak ebben a témában és jól láthatóan két csoportba lehetett sorolni azokat a kérdéseket, amelyeket a költségvetés törvényjavaslata érint.

Az egyik azok a törvényjavaslatok vagy azok a rendelkezések, amelyek a Fidesz által is támogathatóak, a frakció által is támogatottak és elfogadhatóak, amelyekre igent mondtunk és igent mondunk most is.

A másik csoportba azok a javaslatok tartoznak, azok a törvénymódosítások, melyek nemcsak a költségvetést érintik, hanem más törvényeket is. Utóbbiak között jónéhány olyan javaslat is van, amit mi nem tartunk elfogadhatónak, amelyekre nemmel voksoltunk.

Nagyon sajátos helyzet az, amikor a zárószavazásnál egyetlen gombot kell csak megnyomni és ez a fajta kettősség, - akkor amikor a gombot megnyomja az adott képviselő -, már nem érvényesíthető. Holnap, amikor a frakció az igen gombot fogja megnyomni, akkor ez azt jelenti, (a részleteket majd mindjárt Varga Mihály el fogja mondani Önöknek, hogy melyek azok a javaslatok, amelyekre vonatkozik a mi igen szavazatunk, és melyek azok a részei a költségvetési javaslatnak), hogy továbbra is vannak benne elemek, melyeket nem tartunk elfogadhatónak, és minden eszközzel, minden alkotmányos és parlamenti eszközzel ezeknek a szerintünk rossz javaslatoknak a megváltoztatására törekszünk majd.

Nos, a részletekről Varga Mihály alelnök úr fogja Önöket tájékoztatni.

Varga Mihály

Jó napot kívánok én is mindenkinek. Igyekszem rövid lenni, bár a témáról már több órán keresztül vitatkoztunk a parlamentben.

Valóban ebben a törvénycsomagban olyan törvények módosítására tesz javaslatot a kormány, amelyeket részben a Fidesz frakció támogatni tud, és olyanokra, amelyeket eddig sem támogattunk és ezután sem kívánunk támogatni.

A támogatott javaslatok között vannak azok a módosítások, amelyek általában az emberek életszínvonalát, életminőségét érintik, amelyek többlettámogatást jelentenek a számukra. Ezek között megemlíthetem a nyugdíjasoknak szánt egyszeri 19.000,- Ft-os összeg kifizetését, a közalkalmazotti béreknek az emelését a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók tekintetében. A családi pótlék összegének iskolakezdés előtti kifizetését. Azt gondoljuk, hogy ezeket támogatni kell még akkor is, ha nem ebben a formában tettünk volna ilyet, hiszen sokszor elmondtuk, nem arra van szükség, hogy egy egyszerű kifizetéssel támogassák a nyugdíjasokat, hanem egy olyan emelésre lett volna szükség, ami beépült volna a nyugdíjalapba, amivel aztán hosszú távon is kalkulálhat egy nyugdíjas. Nem olyan fajta béremelésre van szükség, amelynek lesz olyan érintettje, aki csak 20%-os béremelést kap vagy egyáltalán nem kap béremelést, és lesz aki pedig aki 70%-ot kap. Tehát van ezzel probléma, de úgy gondoljuk, hogy összegségében mégis inkább a pozitív intézkedések közé tartoznak.

Amivel nem tudunk egyetérteni, az négy-öt pontban foglalható össze. Egyrészt elleneztük és ellenezzük mind a mai napig a termőföldről szóló törvénynek a módosítását. Ez a családi gazdákra és általában a gazdákra nézve jelentős hátránnyal jár. Megszünteti az elővásárlási és előhaszonbérleti jogát vagy lehetőségét a családi gazdáknak, hátrébb sorolja őket.

Nem értünk egyet továbbra sem a Jegybank függetlenségének a csorbításával, nem támogatjuk, hogy felügyelő bizottság kerüljön a Jegybankhoz, amelyet pártdelegáltakból állna, elsősorban a kormányhoz közeli pártdelegáltakból, erre tehát továbbra sem kívánunk igent mondani.

Nem értünk egyet az államháztartási törvény módosításával, a kormány lehetőséget kap arra, hogy a következő években 5%-os mértékben eltérjen az Országgyűlés által elfogadott számoktól.

Ez azt jelenti, hogy ebben az esztendőben 350-400 milliárd forintot költhet el a Kormány mindenféle parlamenti kontroll nélkül.

És nem támogatjuk azt sem, hogy az eddigi egységes vagyongazdálkodást, állami vagyonnal való gazdálkodást megbontsa a kormány. Emlékeztetőül, az a javaslat került be az utolsó pillanatban, amely az MSZP-s tárcától az SZDSZ-es tárcához teszi át az energiaszolgáltató cégeket. Ezt nem támogatjuk, nincs rá szükség, ennek pusztán csak politikai motivációja van, szakmai nincs.

Mint ahogy frakcióvezető úr is elmondta, a helyzet nem könnyű, hiszen egymással sem összefüggő törvényjavaslatokról van szó. Amíg korábban több törvény módosításánál ezek egymást érintették és ezek összefüggő javaslatok voltak, most a kormány egy olyan salátatörvényt tett elénk, amely elemei még egymással sincs összefüggésben. Tehát amíg van mondjuk a salátának zöld levele, most ebben van kék, piros meg mindenféle.

Mi csak olyan módon tudjuk a végén a pozitív intézkedéseket támogatni, hogy a Fidesz frakciója később önálló törvénymódosításokat nyújt be minden olyan törvény módosítása után, amellyel nem értettünk egyet.

Ezek között az első helyen szerepel a termőföldről szóló törvénynek a visszamódosítása, azaz már ezen a héten reményeink szerint be tudjuk nyújtani azt a módosítást, amely vissza kívánja állítani a termőföldről szóló törvényben a korábbi állapotot és ezt szépen apránként minden törvénynél meg fogjuk tenni. A privatizációs törvénynél, az államháztartási törvénynél és a Jegybankról szóló törvénynél is.

Köszönöm szépen.

Áder János

Egyetlen dolgot had tegyek hozzá, hiszen van napi aktualitása is. Nem véletlen, hogy Varga Mihály is a gazdákat érintő kérdésekről beszélt a legtöbbet, hiszen ma az ország legkülönbözőbb pontjain a gazdák félútpályás lezárásokkal tiltakoznak a tervezett intézkedések miatt. Ha jól tudom, tán 32 helyen történnek meg ezek a demonstrációk a mai nap folyamán.

Drámai módon hívják fel arra a figyelmet, hogy rossz előterjesztést munkált ki a jelenlegi koalíció, rossz úton jár akkor, amikor a mezőgazdaság problémájáról gondolkodik és azt is el kell mondanunk, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakciója teljes mértékben szolidáris ezzel a demonstrációval. A gazdák kénytelenek voltak ilyen formában a véleményüket megfogalmazni, kénytelenek voltak ilyen módon a véleményüknek nyomatékot adni, és teljes mértékben támogatjuk azokat a törekvéseket, amelyeket ők megfogalmaztak és ha lesz erre módunk és lehetőségünk, akkor természetesen - úgy, ahogy ezt Varga Mihály is elmondta - a törvényhozás asztalára, a Parlament asztalára tesszük le ezeket a javaslatokat.

Mondom még egyszer, azért a kormánynak is figyelembe kellene azt venni, hogy végső eszközként szokták a gazdák és mások is használni az útlezárásnak vagy a félpályás útlezárásnak a módszerét akkor, amikor egyébként őket súlyosan hátrányosan érintő rendelkezésekről van szó.

Nos, ennyit röviden, akkor a mai frakcióülésnek a munkájáról.

Feltételezem, hogy a technikai részletkérdések, amelyekről még frakcióülésen volt szó, nem nagyon érdeklik Önöket, ha vannak kérdések, természetesen akkor arra válaszolunk.

Újságírói kérdés:

A frakcióvezető úr említette, hogy minden alkotmányos eszközzel próbálják megváltoztatni a költségvetésnek az Önök által elfogadhatatlan részeit. Ez azt jelenti, amit a Varga Mihály úr mondott, hogy a törvény minden egyes részéhez, amivel nem értenek egyet, módosító javaslatokat fognak beadni önálló képviselői indítványként?

Áder János

Az alkotmányos eszközöknek a tárháza azért ennél szerencsére szélesebb. Tehát ha a kérdés arra vonatkozik, hogy ez csak a parlamenti munkára korlátozódik-e, vagy esetleg más formát is ölthet, akkor azt tudom mondani, hogy az alkotmányos eszköz az ennél szélesebb. Tehát nemcsak parlamenti kezdeményezéseket jelenthet, jelenthet ez népi kezdeményezésnek a felkarolását vagy akár népszavazási kezdeményezésnek a felkarolását is. Nyilván ez ügyben érdemes előtte azért egy konzultációt folytatni a gazdák képviselőivel, illetve érdekképviseleti szervezeteivel, ha ott nyitottságot tapasztalunk, akkor ezeket az eszközöket sem szabad elfelejtenünk, még akkor is, ha ritkán használt, alkalmazott eszközökről van szó.

Ezért fogalmaztam úgy, hogy minden lehetséges alkotmányos eszközzel.

Újságírói kérdés:

Kísértetiesen hasonló a helyzet amikor az előző ciklusban a zárszámadási törvényt szavazta meg a Ház, akkor fordított volt a kormányzati szituáció, akkor az MSZP-ben is elhangzottak azok a vélemények, hogy vannak bizonyos pontjai, amiket támogatnak, de a túlnyomó többségét nem, ezért akkor ők nemmel szavaztak. Mennyire van a holnapi igen szavazat mögött, hogy nagyon nehezen lehetne kommunikálni, hogy a 100 napos program bizonyos pontjait a Fidesz nem támogatná és tulajdonképpen mennyire lehet majd hatékonyan harcolni ezekkel az alkotmányos eszközökkel, pl. termőföld ügyében?

Áder János

Termőföld ügyében már volt egy sikeres népszavazási kísérlet, amit egyébként mondjuk úgy, nem egészen alkotmányos eszközökkel az akkori koalíció - ez a Horn kormány idején volt egyébként - megakadályozott, de ez már a történelem. Világosan elmondtuk a kormányprogram benyújtása előtt, hogy csak azért, mert ellenzékben vagyunk, nem jelenti azt, hogy automatikusan minden kezdeményezésre, minden előterjesztésre nemet mondunk. Világosan elmondta a Fidesz frakciójának több tagja, az elnökség több tagja is, hogy azokat az intézkedéseket, amelyek a polgárok életét javítják, helyzetét könnyítik, gyarapodást jelentenek a számukra, azokat támogatni kell és támogatni érdemes. Mi örültünk volna, ha legalább szóbeli támogatást kaptak volna az Orbán kormány hasonló intézkedései. Ha folytatjuk a történeti visszatekintést, akkor felidézhetjük, hogy azért az MSZP és az SZDSZ ellenzéki szerepben, egyértelműen egy olyan döntést sem támogatott, ami egyébként az emberek javát szolgálta. Így pl. a gyerekek után járó adókedvezményt, a tandíjnak az eltörlését, így pl. a diákhitelnek a bevezetését, így pl. a kedvezményes lakáshitel kamatoknak a bevezetését nem támogatták, külön-külön sem, tehát nem csak az volt a probléma, amit az előbb említettünk, hanem önállóan sem támogatták ezeket.

Nos, hát ilyen értelemben valóban két különböző magatartásról van szó. Meglátjuk hogy ez a magyar politikai közéletben valóban egy újfajta stílust honosít-e meg, vagy csak egy olyan próbálkozás lesz, ami visszhangtalan marad.

Újságírói kérdés:

Alelnök úr azt mondta, hogy meg kell védeni a demokratikus intézményrendszert, ha úgy adódik. Mire gondolt ezzel a mondattal?

Áder János

Az elmúlt 50 nap sajnos nagyon rossz tapasztalatokkal járt, de arra gondoltam, hogy az mégiscsak szerencsétlen dolog, hogyha rendszerré válik olyan alkotmányos intézmények folyamatos lejáratása és támadása, amelyek a magyar alkotmány szerint meglehetősen nagy önállóságot, hovatovább azt is mondhatnám, hogy függetlenséget élveznek. Ilyen pl. az ügyészségnek és a legfőbb ügyésznek az intézménye, ami ellen példátlan, az elmúlt 12 évben ismeretlen támadás indult.

Ha emlékeznek rá, vagy valaki figyelemmel kísérte a parlamenti munkát, én ezt a Parlamentben is, parlamenti munka során külön sajtótájékoztató keretében is már szóvá tettem. Nem új dolog, tehát - egy korábbi véleményemre utaltam itt vissza - hiszen ha visszaidézzük az elmúlt 12 esztendő parlamenti eseményeit, láthatjuk, hogy nem fordult elő, hogy egy parlamenti képviselő nyíltan, egyértelműen, levélben, a sajtón keresztül, részben pedig egy bizottsági ülésen, az Alkotmányügyi Bizottság ülésén törvénysértésre bujtogassa a legfőbb ügyészt.

A büntetőeljárási törvény megsértését javasolja neki, pl. legutóbb, amikor az Alkotmányügyi Bizottság ülésén az egyik SZDSZ-es képviselő azt javasolta, hogy nem baj, ha bizonyos cselekmények esetében az elévülés megtörtént már, ami egyébként a büntetőjogi törvény szerint büntethetőséget kizáró ok, de mégis a rendőrség, illetőleg az ügyészség folytasson eljárást.

Ha valaki egy jogi egyetemen ilyen választ ad, vagy ilyen módon közelít meg egy problémát, akkor a második évet már nem fejezi be és utána jogi diplomát sem szerez természetesen. Mégis én azt gondolom, hogy ez függetlenül a jogi műveltség hiányától, önmagában is világosan mutatja az ügyészség és az ügyészi intézmény elleni nagyon durva támadást. Ez ellen mindenképpen fel kell emelni a szavunkat. Ugyanígy én azt hiszem, hogy az elmúlt napokban és az elmúlt hetekben is, de tulajdonképpen akkor, amikor az MSZP és az SZDSZ ellenzékben volt, folyamatosan és nagyon gyakran rendkívül méltánytalanságok érték a köztársasági elnököt, rendkívül méltatlan helyzetbe sodorták őt nagyon sokszor. Ez sem volt divat az első tíz esztendőben, 1990 után. És még a példákat sajnos sorolhatnám. Erre utaltam, amikor ezt a rövid, egymondatos megjegyzésemet megfogalmaztam.

Újságírói kérdés:

Szó volt még múlt héten az új ülésezési rendről, hogy ennek több pontját házszabály ellenesnek tartja a Fidesz frakció. Esetleg ebben a kérdésben terveznek-e valamit, netán Alkotmánybírósághoz fordulnak?

Ugye ez az "A" hét, "B" hét kérdése. Az interpellációkról csak két hetente szavaznának.

Áder János

Leszögezem mindjárt az elején, az hogy, hány hetenként ülésezik a Parlament, azt természetesen az adott koalíciós többség, ha úgy tetszik szuverén döntésén múlik, mint ahogy ez történt egyébként az előző ciklusban is. Ha akar hetente ülésezik, ha akar, kéthetente, három hetente, vagy ritkábban.

Ilyen értelemben kötöttség a Házszabályban nincs, a parlamenti többség megválaszthatja azt a munkarendet, amit a leghasznosabbnak tart a kormányprogram végrehajtása szempontjából és az egyéb parlamenti munka szempontjából. Ez a bevezető megjegyzésem.

Ugyanakkor az interpellációs jog több mint százéves alkotmányos intézmény Magyarországon. Példa nélküli, nem fordult elő azóta, mióta Magyarországon az interpelláció mint alkotmányos eszköz a Parlamentben alkalmazható eszközként létezik, hogy az ott ez alatt az időszak alatt különválasztották volna az interpelláció elmondását és az interpellációra adott válaszról történő szavazást.

Ez nemcsak, hogy a jogi hagyományokhoz nem illeszkedik, hanem ráadásul még szerintem Házszabály ellenes is.

De gondolják el azt a képtelen helyzetet, hogy az egyik héten elhangzik egy interpelláció, aztán következik egy hosszú parlamenti szünet, mondjuk egy kéthónapos, vagy egy nyári szünet és aztán szeptemberben döntünk az első parlamenti munkahéten arról az interpellációról, amelyik még június végén hangzott el.

Mondhatnék még abszurdabbat. Tegyük fel, hogy történetesen ebben a három hónapban, az adott képviselő, aki interpellált, mondjuk lemondott a mandátumáról. A minisztert pedig mondjuk elcsapták, vagy ő is kénytelen volt lemondani a miniszterségéről. Három hónap múlva egy olyan képviselő interpellációjáról, aki már nem is képviselő, és egy olyan miniszter válaszáról, aki nem is miniszter majd, dönt majd a Ház? Ugye ezek elég képtelen helyzetek. Jó lenne megelőzni. Az, hogy a következő hétre tolódik el a válasz, önmagában probléma, hiszen ha nem határozatképes, (nem szükségszerűen határozatképes a ház, ezt azért megjósolhatjuk), és nagy valószínűséggel viszonylag kevesen vesznek részt az un. "B" héten, tehát a "randevú-héten", akkor ennek következtében a parlamenti képviselők úgy döntenek egy héttel később az interpellációra adott válasz elfogadásáról, hogy sem az interpellációt, sem pedig az arra adott választ nem hallották. Ez az interpellációs jog megcsúfolását jelenti.

Ha esetleg nekem jutott volna ez eszembe házelnökként ez, akkor gondolják el mit kaptam volna, részben a sajtótól, részben pedig az akkori ellenzéki képviselőktől. Zárójelbe zárva.

Újságírói kérdés:

Pokorni Zoltán azért mondott le, mert az édesapja ügynökmúltja kiderült. Számít-e hasonló esetekre?

Áder János

Semmiféle felmérés nem volt. Nem számítok hasonló esetekre. Várom a vizsgáló bizottságoknak az eredményét, amik egyébként más kérdéseket kell, hogy kiderítsenek, elsősorban azokra a kérdésekre szeretnék én magam, és több millió választópolgár is választ kapni, hogy a most hivatalban lévő miniszterelnöknek mi is volt pontosan az ügynöki tevékenysége, hogyan szervezték be, mit csinált, milyen gyakran jelentett, kinek jelentett, miről jelentett? Egyáltalán mikor kezdődött ez a kapcsolat, valóban csak '77-től '82-ig? Ezek a kérdések az elmúlt hetekben elhangzottak Parlamentben, Parlamenten kívül, válasz még egyikükre sem érkezett. Medgyessy Péter mindig azzal hárította el ezeket a kérdéseket, hogy majd a vizsgáló bizottság ezekre a kérdésekre választ talál.

Az különösen érdekelne, hogy ez a James Boond-os szerep hogyan jelent meg? Amikor meg kellett küzdeni a KGB-s ügynökökkel, amikor ki kellett őket cselezni és amikor egyébként túl kellett járni az eszükön, milyen furfanggal történt, pl. ennek a részleteit nagyon szívesen megismerném. A nyári nagy melegben szórakoztató olvasmány és szórakoztató információ lenne.

Újságírói kérdés:

Három pozíciót tölt most be, frakcióvezető vezetőként, vezeti a pártot, illetve Csornán egyéni képviselő, az utóbbi munkája nem sínyli-e meg, nem tart-e attól, hogy megsínyli ezt a feszített tempót?

Áder János

Majd igyekszem úgy szervezni a munkámat, hogy ne legyen probléma a választókerületi munkával. Annyiból szerencsém van, hogy most már négy éve vagyok egyéni kerületi képviselő, ráadásul miután ez az én szülőföldem, azért ehhez a választókerülethez volt kötődésem, voltak személyes kapcsolataim is. Időközben nagyon sok olyan polgármesterrel, (50 település tartozik egyébként ehhez a körzethez) sikerült személyes nexust kialakítani, részben az érdekképviseleti szervezetek vezetőivel, egyházak képviselőivel sikerült olyan személyes kapcsolatot kialakítani, ami nagy segítséget nyújt az előttünk lévő ciklusban is. Van helyi média is, ahol van lehetőségem elmondani a véleményemet aktuális politikai kérdésekről, és ilyen értelemben ha közvetlenül nem is tudok mindenkivel találkozni, ez nyílván fizikai képtelenség is lenne, de van lehetőségem arra, hogy részben jelen legyek a helyi közéletben, részben a helyi és országos ügyekről elmondjam a véleményemet.

Egyenlőre a következő kongresszusig tart ez a kettősség, tehát az, hogy a frakció vezetője is vagyok és lényegében ügyvezetőként a pártot is irányítom, a következő kongresszusig lesz így. Nem döntöttünk még arról, hogy a következő kongresszusnak mikor lesz az időpontja. Azt tudjuk, hogy legkésőbb jövő áprilisban a soron következő tisztújító kongresszuson mindenképpen új elnököt, új elnökséget választ a kongresszus. A frakcióvezetői megbízatás is ennyi időre szól, az alapszabályok szerint egy esztendő után a frakcióvezető személyéről ismét döntenie kell a frakciónak.

Egyenlőre munka van, dolgozni kell, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább.

Köszönjük a figyelmet, viszontlátásra, mindenkinek további jó munkát.

Győr, 2002. július 15.

Kapcsolódó elemek