Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Díjakat adott át a Bethlen Gábor Alapítvány

A Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma kedden adta át a Bethlen Gábor- és a Tamási Áron-díjat, illetve a Márton Áron-emlékérmet; a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében tartott ünnepségen Teleki Pál-emlékérmet is adományoztak.


Dátum: 2004-11-02 20:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:05.769844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kuratórium döntése alapján az idén Bethlen Gábor-díjban részesült az Amerikai Egyesült Államokban élő Nagy Károly egyetemi tanár, az anyanyelvi konferencia "megálmodója", Zvonimír Mrkonjic horvát költő, műfordító és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

Tamási Áron-díjat az Olaszországban élő Lőrinczi László kapta. A költő, műfordító nem tudott jelen lenni az ünnepségen, ezért fia vette át az elismerést.

Márton Áron-emlékéremben részesült az Ausztriában élő Wurst Erzsébet oktatásszervező, a Krakkói Nemzetközi Kulturális Központ, valamint a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége. A díjazottak munkásságát méltató laudátorok valamennyien hangsúlyozták, hogy a díjazottak sokat tettek a magyar kultúra hagyományainak ápolásáért.

Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke köszöntő beszédében azt mondta: Bethlen Gábor "ma is példát nyújt a kor politikusainak, nemcsak belpolitikáját illetően, hanem külpolitikáját is".

"Egy olyan államfő volt (...), aki megalkotta az első igazi európai kisebbségi törvényt (...), hiszen olyan jogokat, olyan vallásgyakorlást biztosított, amely sehol másutt Európában nem volt" - tette hozzá.

A Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi és szellemi támogatásával, ösztöndíjaival és díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság hazai megismertetésében.

A díjátadó ünnepségen megemlékeztek Teleki Pál egykori miniszterelnök születésének 125. évfordulójáról. Ez alkalomból Teleki Pál-emlékérmet adományoztak - többek között - a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek, a Lengyel Nagykövetségnek, Kovács Miklós balatonboglári polgármesternek, Szőllősi Ferenc balatonboglári plébánosnak, Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspöknek, Nemeskürty István volt millenniumi kormánybiztosnak, amiért támogatták a Teleki-szobor elkészítését és balatonboglári felállítását.

A Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma emlékéremben részesítette az MTA-t is. Teleki Pál 1913-tól az Akadémia levelező, majd 1925-től tiszteletbeli tagja volt - emlékeztetett a kuratórium elnöke, Bakos István.

Az ünnepségen az alapítvány létrehozójára, Illyés Gyulára is emlékeztek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek