Megkerültek a Tátrában elveszettnek hitt magyar turisták
Kedden a szlovákiai Tátrában megkerültek azok magyar turisták, akik hétfői túrájukról nem tértek vissza a szálláshelyükre, és éjszaka a hegyimentők eredménytelenül nyomoztak utánuk. Kiderült, hogy az eltűnésük híre félreértés volt, s keresésüket semmi sem indokolta.
Dátum: 2004-11-02 20:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:06.390256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az történt, hogy a Szlovák Paradicsom (Slovensky Raj) nevű természetvédelmi terület egyik kis üdülőtelepének lakói egy magyar rendszámú, utasok nélkül parkoló gépkocsira lettek figyelmesek, s mert ezt furcsának találták, értesítették a rendőrséget.
A rendőrség a hegyimentőkhöz fordult, akik hajnalig keresték az "eltűnteket" a számításba vehető ösvényeken, mígnem kedden délelőtt véletlenül összefutottak velük. Mint kiderült, a magyar turisták egy településen éjszakáztak, és sejtelmük sem volt róla, hogy keresik őket, hiszen erre sem ok nem volt.
A történet csattanója, hogy kiderült: az eltűntnek hitt magyar túrázók nem ketten, hanem hárman voltak.
MTI - fideszfrakcio.hu