MSZP-s pártkatonák a Fidesszel riogatnak
Annak érdekében, hogy ez a családok életét, biztonságát mérgező politikai vádaskodó kampány ne folytatódhasson, készek vagyunk hozzájárulni az alkotmány módosításához a sorkatonaság eltörlésével kapcsolatban - közölte Pokorni Zoltán szerdán, napirend előtt az Országgyűlésben.
Dátum: 2004-11-03 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:09.501179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem elfogadható, hogy a szocialista párt fiatalokat azzal "riogasson", hogy a Fidesz nekik ártani akar - mondta a Fidesz alelnöke.
Pokorni Zoltán arra kérte a honvédelmi minisztert, jövő hétfőn hozza a Ház elé az alkotmánymódosításról szóló javaslatot, amely alkalmas rá, hogy kisebb szakmai vitákat lefolytatva, az alkotmányos garanciát megadják.
A politikus kiemelte: 2000-ben a pártok közös határozatban abban állapodtak meg, hogy a sorkatonaság megszüntetését és a professzionális hadseregre való áttérést tíz év alatt valósítják meg, ezt a folyamatot a mostani kormánypártok lerövidítették.
Mint mondta, a mostani politikai kampány a közös célt igyekezett a politikai térfél egyik szereplője számára kisajátítani, míg a másik felet, a Fideszt "személyeskedő, alpári stílusban" álnoksággal vádolni.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kijelentette: a Fidesz "jó szándéka köddé válik", ha nem szavazzák meg a honvédelmi törvény módosítását is.
"A kormány kísérletet tesz arra, hogy ismételten benyújtsa a honvédelmi törvényt, ha (...) önök azt elfogadják, akkor egyértelművé válik az a támogatás, ami az elmúlt időszakban (...) megkérdőjelezhető volt" - mondta Juhász Ferenc.
MTI - fideszfrakcio.hu