Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovákiában nincs keletje a magyar párt betiltásának

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) betiltásáért rendezett aláírásgyűjtése során a Szlovák Megújhodási Mozgalom nevű szerveződés mindössze ötezer aláírást tudott "beszerezni".


Dátum: 2004-11-03 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:09.801141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Új Szó szerdai számában közölt beszámoló szerint a harminckét tagot számláló Szlovák Megújhodási Mozgalom (HSO) kedden befejezte a három hónapon át tartó aláírásgyűjtését, amellyel a kormánykoalícióhoz tartozó MKP betiltását szeretnék kieszközölni.

A szlovák belpolitika színtéren korábban ismeretlen szerveződés tagjai úgy ítélik meg, hogy az MKP alkotmányellenesen cselekszik, amikor autonómia-törekvéseknek ad hangot, ráadásul azt akarja elérni, hogy a szlovák parlamentben magyarul is fel lehessen szólalni.

Jóllehet az MKP nem ad hangot autonómia-törekvéseknek, csupán az önkormányzatiság elvének és gyakorlatának megerősítését szorgalmazza, a nyitrai székhelyű Szlovák Megújhodási Mozgalom mégis úgy ítéli meg, hogy a magyar párt politikai törekvéseivel veszélyezteti az állam függetlenségét és diszkriminálja az államalkotó többségi, vagyis a szlovák nemzetet.

Peter Svec, a mozgalom elnöke a lapnak elmondta: az aláírásokat még nem számolták össze, de azok számát ötezernél többre becsülik, ami szerinte nagy siker, hiszen a gyűjtés a nyári szabadságidényben zajlott. Ráadásul Szlovákiában "különösen nehéz bármilyen cél érdekében mozgósítani az embereket", de íme, most "bebizonyítottuk, hogy létezik egy jelentős réteg, amely mindig kész emlékeztetni a döntéshozókat arra, hogy melyik az államalkotó nemzet ebben az országban" - fogalmazott a mozgalom elnöke. Jelezte: már levélben kérte a legfőbb ügyészt, hogy az aláírások átadása végett fogadja őt, és hallgassa meg indokaikat, miért szeretnék a legfelsőbb bírósággal betiltatni a magyar pártot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek