Átgondolásra vár a terrorizmus elleni harc
A katonai sorkötelezettség megszüntetése nem azt jelenti, hogy Magyarország védelmi képességeit felszámoljuk, hanem azt, hogy professzionális alapokra helyezzük - jelentette ki Orbán Viktor szerdán azt követően, hogy Wolfgang Schäuble-val, a német CDU/CSU-frakciójának helyettes elnökével, volt német belügyminiszterrel tárgyalt.
Dátum: 2004-11-03 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:11.068012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A budapesti Hotel Kempinskiben tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatón a sorkatonai szolgálat megszüntetése kapcsán Orbán Viktor azt mondta, hogy "a Fidesz a sorkatonaság eltörlését akarja. Ugyanakkor azt szeretnénk, ha Magyarország biztonsága megmaradna, ezért minden alkotmány-és törvénymódosítást meg fogunk szavazni, amely egyértelművé teszi, hogy nincs sorkötelezettség Magyarországon, és minden előterjesztést támogatni fogunk a Parlamentben, amely Magyarország védelmi képességeit növeli".
A Fidesz elnöke szerint ebből a szempontból a 2005-ös költségvetés lesz a döntő. "Azt nem lehet csinálni, hogy leépítjük a sorkatonai szolgálatot, és eközben a professzionális hadseregtől meg elvesszük a pénzt" - fogalmazott. Hozzátette: ha nincs sorkatonaság, akkor meg kell adni a szükséges tiszteletet, megbecsülést és szakmai előmeneteli lehetőséget a hivatásos katonáknak is.
Orbán Viktor elmondása szerint a jövő évi büdzsé számadatai azt mutatják, hogy töredékére esik vissza a hivatásos katonák ellátására, valamint lakáshoz juttatására szánt összeg.
A politikus szégyennek nevezte, hogy 2005-ben a kormány mindössze 240 millió forintot kíván költeni a hivatásos állomány szolgálati lakásaira, "miközben 6 milliárd forintot fizetünk azért, hogy civil cégek őrizzék a magyar laktanyákat".
A NATO köré kell építeni az együttműködést
Orbán Viktor az amerikai elnökválasztással kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy a voksolás jó alkalmat ad arra, hogy "újra lehessen gondolni a korábban meghozott döntéseket, és eljött a pillanat, amikor érdemes elölről újra átgondolni a világterrorizmus elleni küzdelmet és az iraki szerepvállalást". Mint rámutatott, ebben a vitában a Fidesz továbbra is szívesen részt vesz, követve azt az eddigi meggyőződését, amely szerint a Szövetség külpolitikájának középpontjában az Amerikai Egyesült Államokkal való együttműködés áll.
A volt miniszterelnök tájékoztatása szerint a Fidesz minden, a NATO-t erősítő lépést támogat, "mert az európai-amerikai együttműködés csak a NATO köré tud felépülni".
Szükséges a sikertörténet a Balkánon is
Orbán Viktor a német szövetségi parlament CDU/CSU kül-, biztonság-, és Európa-politikájáért felelős helyettes vezetőjével folytatott beszélgetésről elmondta, hogy elsősorban az európai néppárti közös ügyeket és a német és magyar napi politikai helyzetet elemezték.
A találkozón szó esett a német gazdaság helyzetéről és a problémák megoldásának módjáról is, mert azok tanulsággal szolgálhatnak Magyarország számára is - mondta. A Szövetség ennek kapcsán szólt a munkahelyteremtés fontosságáról, mert - mint elmondta - "nem lehet úgy biztonságos Magyarországot teremteni, hogy nincs munkahelye mindenkinek, aki dolgozni akar."
Az Európai Unió és a Balkán helyzete is szóba került a megbeszélésen, amelynek kapcsán kiemelte, hogy "Európa közös felelőssége, hogy Szerbia számára egy jövőképet, egy tíz-tizenöt évre szóló menetrendet tudjon felkínálni" amelynek segítségével a szerb nép, ha emellett dönt, akkor az "megérkezhet az európai népek közösségébe". Ehhez azonban Horvátország unós csatlakozása is szükséges, mert "Szerbiának és a Balkán minden államának szüksége van egy sikertörténetre, amely arról szól, hogy az etnikai alapú háborús konfliktusokból az Európai Unió tagjai közé lehet jutni" -tette hozzá, majd kijelentette, hogy az EU következő bővítési körében Horvátországnak is szerepelnie kell. Ez Magyarország érdeke is, és ezért emiatt kulcsszerepet kell játszania a délkelet-európai régió helyzetének rendezésében, hiszen - mint mondta - a Balkán stabilizációja nem oldható meg Horvátország európai uniós csatlakozása, és ennek Szerbia elé állított példája nélkül.
Egy politikai családban
Wolfgang Schäuble az egy politikai családhoz tartozó politikai erők rendszeres egyeztetésének fontosságát emelte ki a megbeszélésen elhangzottak közül. A politikus ezt a két politikai szervezet hasonló helyzetével indokolta, hiszen a CDU/CSU és a Fidesz is ellenzékből, de nagy fölénnyel nyerte meg a júniusi európai parlamenti választásokat.
A balkáni rendezés az európai politika kulcskérdése - szögezte le. A német politikus szerint "ha azt akarjuk, hogy Európa nagyobb szerephez jusson a világban, ahhoz előbb az Európa Házban kell rendezni a dolgainkat." Ezt azzal egészítette ki, hogy Orbán Viktorral egyetértettek abban, hogy az amerikai elnökválasztás végeredményétől függetlenül érdekeltek a szoros partneri viszony kialakításában, mert az európai egyesülési folyamatok nem alternatívái, hanem segítői a transzatlanti kapcsolatok stabilizálásának.
A német politikus Törökország vitatott uniós csatlakozása kapcsán elmondta, hogy elismerésre méltó Törökország fejlődése a demokrácia és az emberi jogok terén, és fontos, hogy mindig is a Nyugat megbízható partnere volt. Azonban - tette hozzá - ezzel össze kell egyeztetni Európa egységének megteremtésének feladatát is, és ezt nagyon nehéz úgy létrehozni, hogy az európai közösség határai túlnyúlnának Európa földrajzi határain, ezért a CDU/CSU az úgynevezett "privilegizált partnerséget" tartja megoldásnak Törökország ügyében.
Forrás: www.szabad-europa.hu, 2004. november 3.
fideszfrakcio.hu