Iraknak égető szüksége van a békére
Az Európai Unió és a pápa segítségét kéri Irak számára csütörtökön kezdődő európai látogatása során Ijád Allávi ideiglenes iraki kormányfő.
Dátum: 2004-11-03 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:11.433337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A La Repubblica című olasz lap szerdai számában megjelent interjújában az iraki politikus úgy fogalmazott: az Európai Unió egyértelmű támogatását kéri országa számára, valamint ahhoz, hogy az eredeti terveknek megfelelően jövő januárban lehessen megrendezni Irakban a választásokat. Ijád Allávi csütörtökön érkezik Rómába, ahol Silvio Berlusconi miniszterelnökkel tárgyal, illetve a Vatikánban fogadja őt II. János Pál pápa. Ezután az iraki kormányfő Brüsszelbe utazik, ahol találkozik az Európai Unió 25 tagállamának vezetőivel.
- Iraknak égető szüksége van a békére, a fejlődésre és arra, hogy visszatérhessen a nemzetközi közösségbe. Európa nagyon sokban tud bennünket segíteni, a pápa pedig az a személyiség, aki nemzetközi téren a békét jelképezi. Európát és a pápát egyaránt kérni fogom, hogy segítsen bennünket nehéz utunkon - fogalmazott az iraki politikus.
MTI - fideszfrakcio.hu