Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarokat is köszöntött a pápa

Magyar zarándokokat is köszöntött szerdai általános kihallgatásán II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren, ahol ezúttal elég kevés - 7-8 ezer - turista és hívő gyűlt össze.


Dátum: 2004-11-03 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:12.041107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Szeretettel köszöntöm a magyar híveket, különösen is a budapesti Szent Margit Gimnázium csoportját. Isten hozott Benneteket! Szívesen adom rátok apostoli áldásomat" - hangzott magyarul Karol Wojtyla pápa üdvözlete. A katolikus egyházfő olaszul elmondott katekézisében - amelyet további négy nyelven is ismertettek - a teremtésről, s ennek kapcsán Isten hatalmáról szólt. A 84 éves pápa viszonylag érthetően, de kissé fáradt hangon olvasta fel nyolc nyelven, köztük magyarul is üdvözleteit.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek