A fehér házi kabinetfőnök szerint Bush elnök megnyerte a választást
Andrew Card, a Fehér Ház kabinetfőnöke szerint George Bush elnök nyerte meg az elnökválasztást.
Dátum: 2004-11-03 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:12.655523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Andrew Card közép-európai idő szerinti szerda déli nyilatkozata szerint Bush döntő előnyre tett szert 286 elektori szavazattal, és ohiói előnyét sem lehet behozni.
Card bejelentette, hogy Bush elnök a nap folyamán nyilatkozatot tesz, addig időt akar adni kihívójának, John Kerry demokrata párti szenátornak, hogy "elgondolkodjon az eredményeken".
A kabinetfőnök Bush elnök hívei előtt nyilatkozott egy a Fehér Háztól néhány száz méterre lévő épületben.
Ohióban körülbelül 137 ezer szavazattal vezet a hivatalban lévő elnök. Kerry azonban nem hajlandó elismerni a vereséget, amíg nem ellenőriznek több mint 200 ezer ideiglenes szavazatot az államban, amely 20 elektort ad. Az amerikai média előrejelzései szerint Bushnak 254, Kerrynek 252 elektora van, a három függőben lévő államot, Ohiót, Iowát és Új-Mexikót nem számítva.
Közben George Bush és alelnöke, Dick Cheney is aludni tért. Cheney a Fehér Házból távozóban nem volt hajlandó bejelenteni Bush elnök győzelmét.
MTI - fideszfrakcio.hu