Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét sztrájkolnak az egészségügyi dolgozók

A Szegedi Tudományegyetem öt klinikáján, a gyulai Pándy Kálmán megyei kórházban, a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban és a veszprémi megyei kórházban ismét sztrájkba léptek a dolgozók szerda reggel az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete által korábban meghirdetett munkabeszüntetés-sorozat keretében.


Dátum: 2004-11-03 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:13.295839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csongrád megyében a Szegedi Tudományegyetem öt klinikáján összesen 52 dolgozó csatlakozott a munkabeszüntetéshez - közölte Ágoston Zsuzsanna, a sztrájkbizottság tagja az MTI-vel. Elmondta: a sztrájkban részt vevő dolgozók folyamatosan cserélődnek, s a "szinten tartó munkabeszüntetést" amiatt tartják, mer még mindig nem kezdődtek meg a sztrájktörvényben előírt tárgyalások. Az országos sztrájkbizottság csütörtök délelőtt ülésezik és értékeli a helyzetet - tudatta Ágoston Zsuzsanna. Hozzátette: egyre több országos demonstrációt sürgető jelzés érkezik, amellyel kifejeznék, hogy a jobb bér- és munkafeltételekre vonatkozó követeléseik országosak és valamennyi munkavállalóra vonatkoznak. Már második alkalommal léptek sztrájkba szerdán Gyulán a Pándy Kálmán megyei kórház dolgozói - tájékoztatta az MTI-t az EDDSZ helyi és megyei elnöke. "A mai alkalommal a kórház 250 dolgozója nem vette fel a munkát, bízva abban, hogy a kormány a lehető legrövidebb időn belül kijelöli azt a delegációt, akik leülnek tárgyalni az országos sztrájkbizottsággal" - mondta Tóth Károlyné. A szakszervezeti vezető hozzátette: az előző demonstráción 900-an vettek részt, így eddig már 1.150-en munkabeszüntetéssel is kifejezték egyetértésüket a szakszervezet célkitűzéseivel. Elmondta, az október 15-ei munkabeszüntetéskor még megkapták a tüntető dolgozók az arra a napra járó munkabért, a most demonstrálóknak viszont már nem jár munkabér. A demonstráció ideje alatt a dolgozók folyamatosan ellátják az ügyeleti munkát, működik a járóbeteg-ellátás is - közölte Tóth Károlyné. Heves megyében a gyöngyösi Bugát Pál Kórház 750 alkalmazottja közül 150-en csatlakoztak az akcióhoz - közölte a sztrájkbizottság elnöke. Szabó Lajos elmondta, hogy a sztrájk ideje alatt, vagyis reggel nyolctól, délután 16 óráig a hét végi ügyeletnek megfelelő ellátást biztosítják. A hatvani Albert Schweitzer és az egri Markhot Ferenc Kórházban ezúttal nem kezdődött sztrájk, azonban mindkét intézmény dolgozói a kék szalag viselésével fejezik ki szolidalításukat. Több mint kétszázan sztrájkolnak a veszprémi megyei kórházban - tájékoztatott Németh Ilona főorvos, a sztrájkbizottság vezetője. Hozzátette: a munkabeszüntetést 8-16 óra között tartják, s csak a sürgősségi eseteket látják el, ugyanakkor teljes létszámban dolgoznak a gyermekgyógyászaton. Németh Ilona szerint nehéz már mozgósítani a dolgozókat a sztrájkra, mert az egészségügyi kormányzat tárgyalást halogató magatartása miatt az emberek egyre inkább elkedvetlenednek. Hozzátette ugyanakkor, hogy őket nem lehet megtörni, kitartanak a végsőkig. Közlése szerint Veszprémben a következő sztrájkot november 11-én tartják majd. Nem sztrájkolnak a Pécsi Tudományegyetem klinikáinak dolgozói szerdán, de ruháikon kék szalaggal jelzik: szolidárisak az ország különböző egészségügyi intézményeiben demonstrálókkal. Bár az elmúlt hetekben előfordult, hogy több mint ezren sztrájkoltunk, most azért döntöttünk a kék szalag viselése mellett, mert továbbra sem látjuk azt a kényszerítő erőt, amely a kormányt a hazai egészségügy rendezésére késztetné - mondta Kassai Miklós sztrájkbizottsági tag az MTI-nek. Hozzátette, a klinikai dolgozókat a munkabeszüntetések amúgy egzisztenciálisan is érzékenyen érintik, hiszen arra az időre nem kapnak fizetést. Kassai Miklós úgy vélte: a sztrájkok szervezőinek a jövőben más eszközöket is fontolóra kell venniük annak érdekében, hogy a hazai egészségügy "ne a káosz felé haladjon". Kétórás, déltő1 14 óráig tartó munkabeszüntetéssel csatlakozott a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház dolgozóinak mintegy 40 százaléka, 320-350 orvos, ápoló, műszaki- és segédszemélyzet az EDDSZ által meghirdetett sztrájk-sorozathoz szerdán - tájékoztatta az érdekképviselet helyi vezetője az MTI-t. Rádonyiné Ősi Márta hozzátette: eredetileg sokkal többen csatlakoztak volna a szakszervezet felhívásához, de a korábbi két sztrájk miatti bérlevonások, amelyek nagyságával pontosan a szerdai fizetésnapon szembesültek, a demonstrálni akarók egy részét visszalépésre kényszerítette. Közölte, a munkabeszüntetés idején zavartalanul végzik a járó- és fekvőbeteg-ellátást és a szakrendelések többsége 12 és 14 óra között is fogadja a panasszal érkezőket. Az ott dolgozók azonban kék szalag viselésével jelzik szolidaritásukat a munkát beszüntetőkkel. A Szent Pantaleon Kórház dolgozói eddig két alkalommal sztrájkoltak. Az intézmény 840 dolgozója közül mindkét esetben csaknem 400-an szüneteltették a munkát. A székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórház dolgozói nem sztrájkkal, hanem este, a fenntartó megyei önkormányzat előtti, gyertyafényes tüntetéssel akarnak érvényt szerezni követeléseiknek. A szervezők félezernél több résztvevőre számítanak - tudta meg az MTI a megmozdulás egyik, neve elhallgatását kérő szervezőjétől.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek