Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szakács Imre: 2005 sem lesz az önkormányzatok éve

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat arra mutat, hogy 2005 sem lesz az önkormányzatok éve - mondta Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat fideszes elnöke szerdán Győrött.


Dátum: 2004-11-03 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:13.599593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amennyiben a parlament a kormány javaslatát elfogadja, azaz a normatívák lényegesen nem nőnek, akkor a Győr megyei önkormányzat működési hiánya jövőre 873 millió forintra rúg - közölte sajtótájékoztatón az ellenzéki politikus.

Hozzátette: "Ez a hiány a bevételkiesésből és a személyi juttatásokhoz kapcsolódó többletkiadásból adódik".

A 2003-as költségvetésben a tervezett hiány 170 millió forint volt, az idén pedig több mint 263 millió forintot tett ki - mondta.

Közölte: két évvel ezelőtt végül nem kényszerültek hitelfelvételre, az idén vettek ugyan fel folyószámla hitelt, de a tervezettnél kevesebbet, mivel a hiányt a megyei pedagógiai intézet épületének eladásából származó bevételből fedezik.

"A működési kiadásnak ez a fajta finanszírozása vagyonfelélés " - szögezte le.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek