Józsa László : nem szükséges a kedvezménytörvény módosítása
A Vajdaságban zökkenőmentesen zajlott a kedvezménytörvény végrehajtása, ezért a vajdasági Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács (IMNT) nem látja szükségét a jogszabály módosításának, de megértéssel fogadná, ha más országok vonatkozásában, illetve Magyarország nemzetközi kötelezettségei miatt felmerülnének ilyen igények - közölte Józsa László, az IMNT elnöke.
Dátum: 2002-07-16 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:32.426705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Józsa szerint a kedvezménytörvény végrehajtása során a vajdasági magyarságnak nem voltak kedvezőtlen tapasztalatai, és Jugoszlávia, illetve Magyarország kapcsolatai sem indokolják a kedvezménytörvény módosítását.
Az IMNT elnöke úgy látja: a Vajdaságban az okoz komoly problémát, hogy a kérelmezők néha nagy késéssel jutnak hozzá a magyarigazolványokhoz. Ennek ellenére a lakosság bizalommal van a kedvezménytörvény iránt. Józsa szerint erről tanúskodik az, hogy a kedvezménytörvény végrehajtásának van egy "finom, de folyamatos ritmusa": mostanában hetente ezren igényelnek a jogszabály által előirányzott okmányt (magyarigazolványt, hozzátartozói igazolványt stb).
A Vajdaságban július 12-ig összesen 85 382-an - a délvidéki magyarság több, mint egyharmada - kérelmezték a jogszabály által előírt igazolványt.
Józsa szerint az IMNT sajnos semmit sem tehet a magyar államigazgatás munkájának felgyorsítása érdekében, az viszont lehetetlen helyzet, hogy a közigazgatás technikai lehetőségei messze lemaradnak a politikai akarat mögött. A Magyar Állandó Értekezlet vajdasági résztvevői ezért e probléma rendezésének fogják szentelni felszólalásaik egy részét - mondja az IMNT elnöke.
Józsa szerint egyelőre tudományosan megalapozott választ nem lehet adni arra a kérdésre, hogy a kedvezménytörvény megakadályozhatja-e a délvidéki magyar lakosság lélekszámának fogyatkozását. Kétségtelen viszont - mondja -, hogy a kedvezménytörvény alkalmas erre, hiszen nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatást nyújt a délvidéki magyarságnak. Ennek lehet olyan ösztönző hatása, amely csökkenti az asszimilációs folyamatokat - mondta Józsa László.