Nem kommentálja Brüsszel a magyar népszavazást a kettős állampolgárságról
Magyarország belügyének tartja az Európai Bizottság a kettős állampolgárságról tartandó népszavazást, és mint ilyet, hagyományai szerint nem fűz hozzá kommentárt - közölte a testület egy szóvivője a MTI-vel szerdán.
Dátum: 2004-11-03 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:17.079402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU alapszabályai közé tartozik, hogy nem kommentálja tagországainak belügyeit. Brüsszel soha nem nyilatkozik például hivatalosan tagországainak választási eredményeivel kapcsolatban. A bizottsági illetékes rámutatott, ez akkor is érvényes, ha a magyar népszavazásban szóban forgó téma olyan országokat is érint, amelyek még nem tagjai az Európai Uniónak.
Mádl Ferenc köztársasági elnök múlt héten jelentette be, hogy a Magyarok Világszövetségének kezdeményezésére december 5-re kitűzte a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást. A referendumon a következő kérdésre kell válaszolni: "Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"
Brüsszeli források szerdán arra is utaltak az MTI-nek: a kettős állampolgárság gyakorlati jelentősége minden bizonnyal eleve csökkenni fog azzal, hogy Magyarország több érintett szomszédja rövidebb vagy hosszabb távon szintén csatlakozik az unióhoz.
MTI - fideszfrakcio.hu