Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidelitas a sorkötelezettség eltörléséért

A sorkatonaság intézménye már a múlté, nem akarjuk, hogy a fiatalok behívóparancsot kapjanak Magyarországon. Egy modern országot hivatásos állományú katonák védenek. A Fidelitas eddig is és ezután is partner a kor szellemének megfelelő megoldások elősegítésében.


Dátum: 2004-11-03 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:18.357157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajtóközlemény

Az új nemzedék képviseletében a Fidelitas üdvözli a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség határozott lépését a sorkötelezettség eltörlésével kapcsolatban. A Fidelitas többször kezdeményezte és javasolta a Fidesznek az intézmény végleges eltörlését.

Mi úgy gondoljuk, hogy a sorkatonaság intézménye már a múlté, nem akarjuk, hogy a fiatalok behívóparancsot kapjanak Magyarországon. Egy modern országot hivatásos állományú katonák védenek. A Fidelitas eddig is és ezután is partner a kor szellemének megfelelő megoldások elősegítésében.

Ezen okok miatt a Fidelitas - az országgyűlési képviselőin keresztül is - arra kéri a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportját, hogy támogassa az alkotmánymódosítást, majd megfelelő szakértői egyeztetés után a honvédelmi törvény módosítását is.

Budapest, 2004. november 3.

Fidelitas Országos Elnöksége

Kapcsolódó elemek