Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Irakban tartatná a magyar katonákat

Gyurcsány Ferenc ma bejelentette, hogy a kormány és személy szerint ő maga három hónappal meghosszabbítja az iraki magyar katonai jelenlétet, holott a Magyar Köztársaság Parlamentjének 2/3-os többséggel megszavazott mandátuma szerint 2004. december 31-én jönnek haza a katonák. Ezzel Gyurcsány Ferencnek elkerülte a figyelmét, hogy a magyar polgárok háromnegyede azt mondja, hogy hozzuk haza a katonákat - szögezte le Áder János szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-11-03 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:18.970395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miután 2004 tavaszán megjelentek a kínzásokról a fotók, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakciója és elnöksége rámutatott: csak akkor elfogadható a magyar katonák további iraki jelenléte, ha nemzetközi szervezetek, az ENSZ égisze alatt van rá mód. Ilyen döntés azóta nem született meg, tehát a tavaszi döntésünk világos, egyértelmű: a Fidesz frakciója azt támogatja, hogy a magyar csapatok december 31-ével jöjjenek haza.

Gyurcsány Ferenc stílusáról

szólva Áder János leszögezte: úgy viselkedett, mintha az ő személyes döntésén múlna, meddig állomásoznak a magyar csapatok Irakban. Holott, ha tanulmányozta volna az Alkotmányt, akkor észrevehette volna, hogy ezt az Alkotmány a Parlament 2/3-os döntésétől teszi függővé - mutatott rá Áder János.

Úgy tűnik,

elfogyott Gyurcsány Ferenc bátorsága,

ahhoz már nem volt, hogy megmondja az amerikai félnek: a magyar parlament nem fogja támogatni a tartózkodás meghosszabbítását. Sem a Fidesz frakciója, sem Gyurcsány Ferenc, sem az MSZP, sem az MDF, sem pedig az SZDSZ nem teheti meg azt, hogy a magyar választók túlnyomó többségének akarata ellenére meghosszabbítják a magyar csapatok mandátumának meghosszabbítását.

Áder János rámutatott: egy hónapja Donald Rumsfeld beismerte, azt a két okot, ami miatt létrejött az iraki invázió, nem sikerült bizonyítani: azaz sem a tömegpusztító fegyverek jelenlétét, sem az al-Kaida és Szaddam Husszein Irakja közti szoros kapcsolatot. Már önmagában ez a tény is nagyobb megfontoltságra inthette volna a Magyar Köztársaság miniszterelnökét - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek