Aláírásgyűjtést indít a Magyar Hírlap szerkesztősége
Aláírásgyűjtést indít az újság megmentése érdekében a tulajdonos által csak e hét végéig működtetni kívánt Magyar Hírlap szerkesztősége - közölte Szombathy Pál főszerkesztő szerdai sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, napokkal korábbi, a lap ingyen készítéséről szóló ajánlatuk visszautasításaként értékelik a kiadó közléseit.
Dátum: 2004-11-03 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:19.274829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A hátralévő két napban indítunk egy mozgalmat, aláírásokkal, hátha lesz befektetőnk" - mondta a főszerkesztő. A mozgalomnak az volna a lényege, hogy "emberek aláírásukkal vállalják, a jövőben elő fognak fizetni a Magyar Hírlapra".
"Ezzel valamifajta hitet is tesznek amellett, hogy folytatni kell, folytatni lehet, és folytatni fogjuk" - mondta Szombathy Pál. Az ajánlat úgy szólt, "amennyiben péntekig a Ringier nem tudja eladni az újságot, akkor hétfőtől adja át a lap kiadását egy, a szerkesztőség összes tagja által létrehozott társaságnak, amely egy időhatáron belül - mi december végét, karácsonyt kértük - megpróbálja értékesíteni az újságot, tehát tulajdonost keres", miközben erre az időszakra a munkatársak lemondanának a bérükről - emlékeztetett a napokban tett kezdeményezésükre.
"Erre az ajánlatra azért volt szükség, mert az újság egy speciális árucikk (...), meg kellett volna, meg kellene adni az utolsó esélyt arra, hogy a kiadó találjon új tulajdonost" - tette hozzá.
A főszerkesztő szólt arról, hogy évekkel korábban a Népszava is így váltott gazdát, ám ezt a megoldást a kiadó a nap folyamán visszautasította.
"A kiadó azt is közölte, hogy ha péntekig nincs kötelező, írásos árajánlata, akkor be fogja zárni" az újságot - mondta Szombathy Pál.
Mindezek ellenére, "hátha meggondolja magát a tulajdonos", létrehozzák azt a céget, amely átvehetné a Magyar Hírlapot - közölte. Az új tulajdonos kereséséről "folynak most is tárgyalások, van rá esély, hogy péntekig lesz írásos ajánlat" - tette hozzá. Mint elmondta, a kiadó vezetője azt is nyilvánvalóvá tette a számukra, hogy "nulla forintért, minimális összegért nem eladó" a lap, "mert akkor a kiadó piacot ad át".
Papp Béla, a Ringier Kiadói Kft. ügyvezető igazgatója múlt pénteken jelentette be, hogy az újság veszteséges volta miatt november 6-án jelenik meg utoljára a Magyar Hírlap; később arról beszélt, hogy ennek ellenére befektetőt keresnek a 36 éves orgánum kiadására.
MTI - fideszfrakcio.hu