TF-oktatók a testnevelés osztályzásának eltörlése ellen
Nyílt levélben tiltakoznak Magyar Bálint oktatási miniszternél a testnevelés osztályzásának tervezett eltörlése miatt a Semmelweis Egyetem testnevelési karának oktatói - erről szóló levelüket szerdán juttatták el az MTI-nek.
Dátum: 2004-11-03 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:52:20.198541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Tiltakozunk az ellen, hogy (...) a testnevelés-tudomány és a szakemberképzés műhelyét semmiféle formában nem kérdezte meg. Sújtó kezét a testnevelőtanár-képzés egész folyamatára (alulértékelés, szerencsétlen egyetemi integráció, az úgynevezett fejkvóta nevetségesen alacsony volta stb.) már régebben érezzük" - tartalmazza Nyerges Mihály dékán és Kis Jenő, a TF tanszékvezetői karának rangidőse által jegyzett levél.
Az oktatók szerint egy, a költségvetésig hatoló pénzspórolási program szeretne valami ideológiát kapni.
Szerintük a miniszter "célfilozófiailag vakvágányra fut", amikor arról beszél, hogy a testnevelést nem osztályozni, hanem a tanulókkal megszerettetni kell. A két dolog szerintük nemhogy nincs ellentétben, hanem összefügg: a tudásban, a tanulásban, a felfogásban való előrehaladást mindig, mindenhol minden kultúrterület iskolai reprezentációjában mérni kell, értékelni kell, szülőt, tanulót, társadalmat tájékoztatni kell.
Magyar Bálint könyvtárnyi tudományos szakirodalmat söpör le az asztalról. A testnevelés a cselekvéskultúra és az egészségkultúra tantárgya - írják, hozzátéve: műveléséhez, s így a társadalmi felkészítés és felkészülés igényeinek teljesítéséhez ismeretekre, ezek megértésére van szükség.
"Kérjük Miniszter Urat, hogy neveléstörténeti felelőssége tudatában, megnyilatkozásaival ne húzza ki az erkölcsi talajt a népesség egészség- és cselekvéskultúrájáért rongy fizetésért áldozatosan dolgozó emberek alól" - fogalmaznak nyílt levelükben az oktatók, akik Szent-Györgyi Albertet idézik: "Mondja ki az Országos Testnevelési Kongresszus, hogy a testnevelés, mint a lélek- és főleg a jellemnevelés leghatásosabb eszköze, foglalja el helyét a szükségesnek megfelelő teljes mértékben az iskolai nevelés egész vonalán (...), tehát az értelmi nevelésre szánt oktatási és tanulási idő megfelelő csökkentése útján."
Az oktatási tárca korábbi közlése szerint a közoktatási törvénymódosítás értelmében 2005. szeptemberében megszűnne a testnevelés kötelező osztályzása. Helyette a szülők félévi és év végi tájékoztatást kapnak gyermekük állóképességéről, fizikai fejlődéséről. Ez különböző mérési eredményeket tartalmazna, amelyek azonban nem befolyásolják a gyermek tanulmányi eredményeit.
A minisztérium szerint a jelenlegi rendszer gyakran arra kényszeríti a testnevelő tanárokat, hogy az általános teljesítménykényszer miatt háttérbe szorítsák a rendszeres testmozgás megszerettetését. A gyerekeknek nem arra van szükségük, hogy képességeiktől függetlenül osztályozzák őket kötélmászásból, szekrényugrásból és kislabda dobásból. Sokkal inkább az lenne hasznos, ha elsajátítanának, megismernének több olyan mozgáskultúrát, sportágat, amely mindennapi életük részévé válik.
"Az a célunk, hogy a jövőben a gyerekek, amikor elhagyják az iskolát, természetesnek tartsák a napi testmozgást. Ehhez arra van szükség, hogy az iskolai testnevelés órai erőnléti fejlesztések mellett elsősorban a mozgás örömét éljék át a gyerekek" - olvasható a minisztérium háttéranyagában.
MTI - fideszfrakcio.hu